-Vannak tapasztalatok arra nézve, hogy mennyi ideig marad fenn a terápia a hatása?

-Tartósan  fenn kell maradnia, tehát ha nincsen egy nagy krízis, ami visszahúzhatja, akkor hosszan.

Meddig kell járni a terápiára? Ki mondja meg, hogy vége van?

-Addig, amíg a különböző értékek végre akkor is a normál szintre kerülnek, amikor valaki megérkezik. Tehát amikor jön, és a gép elkezdi mérni.  Akkor az azt jelenti, hogy az a működés már állandósult.

-Tehát te mondod meg, és nem az illető érzi úgy, hogy erre már neki nincs szüksége.

-Igen, illetve az ő értékei mutatják. Amikor elkezdődik a javulás, mindenki azt hiszi, hogy már minden jó. Én pontosan tudom, hogy már csak néhány alkalom lenne  hátra, még kell egy kis türelem, mert még nem állandósult az eredmény. Még mérhető a változás az „ülés” alatt. Ha ilyenkor nem hozzák  el újra a gyermeket, még várható a tüntetek megjelenése, bár kisebb mértékben.  Az igaz, hogyha  megszakad valamiért ez a találkozás-sorozat, és utána egy hónap vagy hosszabb idő után újra jár az illető, akkor sokkal rövidebb idő alatt képes újra rendezni az agyműködését, mert egy-két alkalom után újra beáll, hiszen már egyszer megtanulta az agyunk a helyes működést. Tehát nem zuhan vissza, vagy nem kopik el ez a dolog teljes mértékben.

-Akkor úgy működik, mint a sport, amikor valaki megszerez egy edzettségi, ügyességi szintet, akkor kihagyás után is viszonylag könnyen vissza tud térni oda.

– Igen. A mérhető elváltozás szerintem leginkább olyan, mint egy csonttörés. Ha valakit nem ért nagy trauma (mert azért a szülés és a szülés előtti időszak ugyanolyan fontos), valószínűleg jó kis értékekkel születik. Sőt látom és mérhető is – ez is fantasztikus dolog – hogy az érintést meg lehet mérni a géppel. Ott, ahol jó a kapcsolat a szülő és a gyerek között, és az anya véletlenül hozzáér a gyerekhez,  az összes érték optimális szintre megy. De pontosan, tökéletesen! Ebből azt gondolom, hogy az első néhány hónapban  biztos, hogy megvolt a teljesen jó működés, és utána a gyerekek valamilyen inger miatt elkezdték ezt a rosszabb működést hozni. Azért mondom, hogy olyan, mint egy csonttörés, mikor összeforr, mert utána ugyanaz az egyensúlyi állapot kell, hogy kialakuljon.

Aki rosszban van a szüleivel, az látszik, mert az értékek romlanak, ha a szülő közelebb megy vagy hozzáér. Látszik, hogy ha kint a váróban az ajtó előtt van a szülő, és meghallja a hangját a gyerek, akkor az neki mit jelent.

-Hát ez tényleg hátborzongató. Ezek a szülők nem is tudnak segíteni a gyereküknek, azon túl, hogy jó helyekre hozzák őket.

– Nehezen tudnak segíteni. Van olyan szülő, aki ezt jelzi is, hogy tudja, hogy van konfliktus, hogy baj van, és kérdezi, hogy mit tud csinálni. Ilyenkor én azt szoktam mondani, hogy minden anya úgy éljen, hogy az neki jó legyen. Ne kínozza magát! Tehát ha egy anya jól érzi magát a bőrében, akkor nem árthat a gyerekének, viszont ha nagyon ki van facsarva, agyon van hajszolva és ideges, akkor az egyértelmű, hogy átragad a gyerekre. Ilyenkor  egyszerűbb idehozni a gyereket fél órára, hogy kicsit nyugodtabb legyen a gyerkőc, minthogy akár az iskolával kapcsolatban leülni, hogy vedd elő, olvassuk még egyszer el ezt a mesét, hiszen kudarcra van ítélve az erőltetett próbálkozás.

A gyerekeknek az önfegyelemmel hatalmas gondjuk van. A terápia hatására  ez megváltozik, és a gyerek saját maga kezdi el azt a tevékenységet, amit eddig parancsra végzett. Ez viszont jótékony hatással van a gyerek-szülő kapcsolatra: végre a gyerek nekiáll azt csinálni, amit az anya elvár, ettől az anya megkönnyebbül, mosolyog, felszabadul. Az ilyen természetes visszajelzések működnek, mert dicséretet, simogatást kap.  Szerethetőbbé válik a gyermek, javul a szüleivel, tanáraival a kapcsolat.

-Volt olyan eset, amin te is elcsodálkoztál, mert ahogy haladt előre a kezelés, nem úgy alakultak a dolgok, ahogy vártad? Akár negatív, akár pozitív irányban.

-Nemvárt dolog eddig nem volt. Azon meglepődtem például, hogy egy eléggé fejfájós kislány, aki iskolaváltáson volt túl, hogy reagált. Amikor az első alkalommal megláttam ezt a kislányt, olyan volt, mint egy anyóka. Egy  fiatal pici lány, de mintha valami nagyon megviselt, meggyötört lélek ülne ott velem szemben. Nekem az csoda volt, amikor néhány alkalom után  ő mosolyogva jött.

Vannak iskolák, ahol a gyerek annyira meg akar felelni, hogy kényszeredetten mosolyog, tehát nem görbül a szája a mosolyhoz, hanem csak egy csík van… Rossz érzést okoz, amikor egy olyan pici gyereket látok, aki igazából boldog lehetne, és ehelyett olyan szenvedésekkel jön, hogy az valami döbbenet. A neurofeedback hatására  egy kicsit kienged, és lehet látni azt a természetes gyerekarcot.

-A változásokat a szülők hogy ítélik meg? Inkább az iskolai teljesítmény, a publikus szereplés javulása alapján, vagy az otthoni dolgokat értékelik elsősorban?

-Szerintem először az otthoni dolgokat. Otthon küzdenek a szülők azért, hogy tanuljanak a csemeték, tehát amikor csökken a gyermek ellenállása otthon, az beindíthatja, hogy jobban elismerjék a gyermeket. Ha valakinek tele van az ellenőrzője fekete pontokkal – amit gyakran látok, mert néha  csúnyán büntetik a gyerekeket, akkor a szülő már azzal is elégedett lesz, hogy nem gyarapszik a fekete pontok száma.    Annak a szülőnek, akinek nagyon sok szégyent meg kellett élnie az iskolában, fontos, hogy egy kicsit kevesebb legyen ez a fájdalom. Én azt gondolom, hogy az egyik nagy baj, hogy az iskolákban a gyerekeket nem a saját  teljesítményük alapján dicsérik, hanem a nem teljesítés alapján büntetik, és azzal már frusztrálják. Mert lehet, hogy tényleg nem tudja megoldani olyan jól meg olyan ügyesen a feladatot, de saját magához képest az egy hatalmas nagy fejlődés lehet. Ha ő megkapná a piros pontot még akkor is, ha az a teljesítmény valójában nem érdemel a másikkal való összehasonlításban piros pontot, akkor az a gyerek szárnyalna. Meg kellene  tanulni mind a szülőknek, mind a tanároknak, hogy piros pontokat adjanak, amire csak lehet! Az otthoni légkör javul, ha nem kell annyit nyüstölni a gyereket, hogy fogjon neki a tanulásnak, az olvasásnak, mert magától ül le. Utána jön az elismerés a tanító nénitől a piros pontokkal.

-Köszönöm a beszélgetést.