2 hete írtam arról, hogy a pszichiátriában hangsúlyeltolódás kezdődött: az ADHD-re mint egyre komplexebb jelenségre tekintenek, mely nem ragadható meg teljességében az agy néhány neurotranszmitterének működésén keresztül, és új tudományos kérdéseket vet fel pl. a spontán figyelem természetét illetően. Akkor egy dr. Thomas E. Brown-nal készült interjúból idéztem, most pedig szeretném ismertetni új könyvének esszenciáját, melyet a professzor 35 pontban foglalt össze a könyv elején. (A tévhiteket szó szerint fordítottam, a cáfolatok pedig összefoglaló értelmezéseim, terjedelmi okokból.)

  1. Az ADHD-val élőknek mindig problémát okoz a végrehajtó funkciók gyakorlása (az adott feladatra koncentrálás, a dolgok észben tartása) függetlenül attól, hogy mivel foglalkoznak.

Nem. Az ADHD-sek teljesítménye sok körülménytől függ: a jutalomtól, a feladat jellegétől, az illető testi és szellemi állapotától. Egyes tevékenységek végzésekor egyáltalán nem jelentkeznek a végrehajtó funkciók problémái.

  1. Mindenkinek vannak hiányosságai a végrehajtó funkciók működése terén, az ADHD-val élőknek egy kicsit nagyobbak.

Nem. Az ADHD-sek agya valóban másképp működik és fejlődik, mint a nem-ADHD-seké.

  1. Ha egy ADHD-val élő igazán koncentrálni akar valamire és hatékony akar lenni, rá tudja magát venni erre. A végrehajtó funkciók használata akaraterő kérdése.

Nem. A végrehajtó funkciók nem tudatosan, hanem kvázi automatikusan működnek, ezért tudatosan kevéssé befolyásolhatók.

  1. Minden ADHD-snél már gyerekkorban egyértelmű jelek vannak, és ezek később, a felnőttkor során is fennmaradnak.

Nem. Sok embernél csak tinédzserkorban jelennek meg a tünetek, amikor a végrehajtó funkciók komoly kihívást jelentő feladatok megoldására kellene használni. Az ADHD tünetek felnőttkorban esetenként eltűnnek.

  1. A végrehajtó funkciók sérülését legjobban a neuro-pszichológus tudja kitesztelni neuropszichológiai „végrehajtó funkció-tesztje” segítségével.

Nem. Az ilyen teszteken sok ADHD-s átlagosan vagy átlag felett teljesít. A legjobb diagnosztikai módszer a szakember által levezetett félig strukturált interjú, mely feltárja, milyen nehézségeket okoz az ADHD a hétköznapokban, és milyen kapcsolódó pszichés zavarok vannak jelen.

  1. A magas IQ-val rendelkezőknél kis valószínűséggel jelentkezik ADHD-ra jellemző sérült végrehajtó funkció, mert ők elég okosak ahhoz, hogy legyőzzék ezeket a nehézségeket.

Nem. Az viszont igaz, hogy ők általában később jutnak diagnózishoz, mert a környezetükben levők (orvosok, tanárok, szülők) osztják ezt a tévhitet, és nem gyanakszanak ADHD-re.

  1. Az olyan modern képalkotó eljárások, mint a PET vagy az fMRI, illetve bizonyos számítógépes tesztek alkalmasak arra, hogy objektív alapot adjanak az ADHD-val járó végrehajtó funkció sérülés diagnosztizálására.

Nem. Ezek fontos kutatási eszközök, de jelenleg nem olyan fejlettek, hogy megbízhatóan eldöntsék, ADHD-s-e a kérdéses személy.

  1. Az ADHD-sek tízes éveik végén, húszas éveik elején rendszerint kinövik végrehajtó funkcióik gyengeségét .

Nem. Bár sokan (főleg a hiperaktívok) valóban kinövik az ADHD-t, sokan azonban éppen középiskolai és egyetemi éveik alatt szenvednek tőle leginkább. Ebből kiút lehet a megfelelő pálya- és életmód-választás.

  1. Modern kutatási módszerek szerint a végrehajtó funkciók sérülése főként a prefrontális agykérget érinti.

Nem. Számos más agyszerkezeti és agyműködési jellegzetesség is található, pl. az agykéreg vastagodásában, a bazális ganglionokban, a fehérállományban és a funkcionális kapcsolódásokban.

  1. Az érzelmek és a motiváció nem függ össze az ADHD-ban érintett végrehajtó funkciókkal.

Nem. Az ADHD-seknél hosszú távon fennálló érzelmi hiányosságok is vannak, melyek motiválhatóságukat is megnehezítik.

  1. A végrehajtó funkciók csak akkor sérülhetnek, ha az illetőnek öröklött ADHD-je van.

Nem. Fejsérülés, Alzheimer-kór esetén is sérülnek a végrehajtó funkciók, bár ezek nem örökletesek és nem fejlődési problémák. Az ADHD-seknél 3-5 év késés van a végrehajtó funkciók fejlődésében.

  1. Az ADHD-val összefüggő végrehajtó funkciók általában csak akkor jelentenek problémát, ha az illető iskolába jár. Onnan kikerülve a végrehajtó funkciók már nem sok problémát okoznak.

Nem. Az igaz, hogy általában az iskolában derül fény a zavarra, de később, felnőttkorban problémák jelentkezhetnek a munkavégzésben, a társas kapcsolatokban, az alvásban, a háztartás kézben tartásában is.

  1. Az ADHD mint a végrehajtó funkciók fejlődési rendellenességének új modellje alapvetően különbözik az ADHD korábbi felfogásától.

Nem. Bár a régi modell nem ragadta meg az ADHD sok vetületét és csak a gyerekekre koncentrált, ugyanazt a csoportot jelöli ki, mint az új modell.

  1. Az ADHD olyan probléma, mely általában férfiakat érint, nőket csak ritkán.

Nem. Jelenleg háromszor annyi fiút diagnosztizálnak ADHD-val, mint lányt, de ez nagyrészt annak köszönhető, hogy az ő viselkedésük feltűnőbb, zavaróbb. Az új modell szerint, mely nem a magatartási zavarokra, hanem a végrehajtó funkciókra helyezi a hangsúlyt, kisebb különbség feltételezhető a nemek között.

  1. Ha egy ADHD-s gyerekkorában hiperaktív és impulzív, valószínűleg felnőttkorában is az marad.

Nem. A hiperaktív és impulzív jellegű ADHD általában enyhül vagy eltűnik, de a figyelemzavar, a gyenge érzelem-kontroll és a rossz munkamemória általában megmarad.

  1. Az ADHD-val járó végrehajtó funkciós problémákat elsősorban az agy kémiai kiegyensúlyozatlansága okozza.

Nem. Az agyban nem bizonyos kémiai anyagok cirkálnak rossz koncentrációban, hanem az agy mint elektromos hálózat működik másképp, mert az egyes pontok közötti üzeneteket szállító neurotranszmitterek (kémiai anyagok) nem termelődnek kellő mennyiségben, vagy túl gyors a visszavételük.

  1. Nincs bizonyíték arra, hogy másképp fejlődik és működik az ADHD-vel járó végrehajtó funkciós sérülés alapján, mint ADHD nélkül.

Nem. A képalkotó eljárásokkal feltárták, hogy az ADHD-sek agyában évekkel elmarad a végrehajtó funkciókat irányító agyterületek fejlődése, kevesebb a szürkeállomány, és atipikus a fehérállományon belüli kapcsolatrendszer fejlődése.

  1. Egyes ADHD-sek meggyógyulnak a gyógyszertől, így egy idő után már nem kell szedniük.

Nem. A gyógyszer olyan, mint a szemüveg, a segítségével jobban boldogulunk, de nem gyógyítja meg a betegséget. Sokan elhagyják a gyógyszert, de ez azért van, mert agyuk „megérett”, vagy mert egy elfogadóbb környezetben jobban tudnak teljesíteni.

  1. Sok ország van, ahol kevés ADHD-s él; ez alapvetően az Egyesült Államok problémája.

Nem. 171 000 gyerek adatait megvizsgálva a világ minden tájáról azt találták, hogy az arányok hasonlóak (átlag 5,29%) különböző kulturális és gazdasági környezetben. Az USA-ban 9% a gyerekek között a diagnosztizáltak száma.

  1. Az ADHD-val kapcsolatos végrehajtó funkciózavart kezelő stimuláns gyógyszerek nagyon addiktívek, és magas a kockázata a súlyos szív-és érrendszeri megbetegedésnek.

Nem. Az orvosi előírás szerint, szájon át történő beszedés nem hordoz jelentős kockázatot. A szívbetegségek előfordulása azonos a gyógyszert nem szedőkével.

  1. A végrehajtó funkciók zavarát enyhíteni hivatott gyógyszerek adagja és időzítése nagyjából azonos hasonló korú és testsúlyú emberek esetén.

Nem. A gyógyszert egyre nagyobb adagok beadásával és a hatás megfigyelésével lehet beállítani.

  1. Nincs rá bizonyíték, hogy az ADHD gyógyszerek ténylegesen és tartósan enyhítik a végrehajtó funkciók problémáit.

Nem. A gyógyszerek a képalkotó eljárások szerint is hatékonyan változtatják meg az agy működését, és kontroll-csoportos kutatásban bizonyítottan javítják a tanulási készségeket, enyhítik a tüneteket. A hatás átmeneti, de elegendő lehet ahhoz pl., hogy egy gyerek sikeresebben szerepeljen az iskolában.

  1. Kockázatos óvodás korú ADHD-s gyermeket gyógyszerrel kezelni.

Nem. A kockázat valóban nagyobb valamivel, mint az iskolásoknál, de 4 éveseknél indokolt a gyógyszer alkalmazása, ha 9 hónap viselkedésterápia sem hoz eredményt.

  1. Nincs bizonyíték arra, hogy az ADHD-val összefüggő végrehajtó problémák zavarainak gyógyszeres kezelése hatására javul a tanulmányi eredmény.

Nem. A gyógyszerrel kezelt ADHD-sek tanulmányi eredménye jobb, és kevesebbet hiányoznak, mint a nem kezeltek.

  1. A viselkedésterápia és más pszichoszociális módszerek ugyanolyan hatékonyan javítják az ADHD-val járó végrehajtó probléma-zavart, mint a gyógyszer.

Nem. A viselkedésterápia időlegesen enyhítheti a magatartásproblémákat és a feladatra való orientálódás problémáit, de nem hat a munkamemóriára és a tartós figyelemre.

  1. Az ADHD-val élőknek a velük egykorú nem ADHD-sekkel azonos esélyük van a depresszióra, szorongásra, kényszeres viselkedésre és más pszichiátriai problémákra.

Nem. Az ADHD-sek körében 3-szor olyan gyakori a szorongás, 5,5-ször olyan gyakori a depresszió, és 44 évesen 6-szor olyan nagy valószínűséggel lesz pszichiátriai problémájuk. Úgy tűnik, az ADHD nem csak egy a problémák sorában, hanem sok probléma közös gyökere.

  1. A diszlexia, a diszkalkulia és a diszgráfia teljesen független az ADHD-val együtt járó végrehajtó probléma-sérüléstől. Ezek gyógypedagógiai megközelítést, és nem gyógyszeres kezelést igényelnek.

Nem. Ezek nagyon gyakran együtt jelentkeznek.

  1. A legtöbb ADHD-s gyerek ellenszegülő magatartást is produkál, ami általában a még súlyosabb magatartászavarhoz vezet.

Nem. A 6 és 12 év között jelentkező probléma az ADHD-sek 40-70%-át érinti (a figyelemzavarosokat ritkán). Mindössze 30%-uk lesz magatartászavaros.

  1. A kényszerbetegség ritkán fordul elő ADHD-val.

Nem. A kényszerbetegségben (melyet a részletekben való túlzott elmerülés, valamint a felkavaró gondolatok eltávolítására való képtelenség jellemez) szenvedők 26-59%-a ADHD-s.

  1. A kutatók nemrégiben azonosították azt a gént, ami az ADHD-seknél a végrehajtó funkciók zavarához vezet.

Nem. A kutatók olyan gyakori géneket és olyan ritka, duplikált vagy hiányos géncsoportokat azonosítottak, melyek együttesen előfordulva gyakran járnak együtt az ADHD-val.

  1. Ha egy gyereket vagy tinédzsert stimulánssal kezelnek, nagyobb eséllyel lesz drogfüggő.

Nem. Az ADHD-s serdülőknek a nem-ADHD-sekhez képest kétszeres a kockázata, hogy cigaretta, alkohol vagy marihuána függőség alakuljon ki. A gyógyszeres kezelés ezt inkább csökkenti.

  1. Az autizmus spektrumzavaros egyéneket nem kell ADHD-val is diagnosztizálni és fordítva, ezek teljesen különböző zavarok, melyek különböző kezelési módokat kívánnak meg.

Nem. Ezek sokszor együtt jelentkeznek, és az ADHD gyógyszerek hatékonyak lehetnek az autizmus spektrumzavarosoknál is.

  1. Az alváshiány gyakran okoz ADHD-val összefüggő végrehajtó funkció- gyengülést.

Nem. Bár az alváshiány mindenkiben gyengíti a végrehajtó funkciókat, az ADHD-sek (bár jellemzően alvászavarosak) nem ezért működnek máshogy.

  1. Az ADHD problémák néha megvannak a felnőttkorban is, de eltűnnek, mielőtt az illető középkorúvá válik.

Nem. Ez azért tűnik sokszor így, mert egy megfelelő munka és partner észrevétlenné teheti a tüneteket, de az egyensúlyi állapotról való elmozdulás felszínre hozza a problémákat.

  1. Az ADHD csupán egy a sok pszichiátriai betegség közül.

Nem. Az ADHD számítógépünk operációs rendszerének zavara, míg az egyes pszichés megbetegedések és tanulási problémák szoftver-zavaroknak tekinthetők.

Nagyon sok előremutató állítás van ezekben a korrekt és tudományosan alátámasztott tézisekben, de két dologra felhívnám a figyelmet: az egyik egy belső ellentmondás, a másik pedig a gondolkodásmód bizonyos fokú korlátozottsága.

Belső ellentmondásnak tartom, hogy míg a diagnosztika egyetlen legitim eszközének a hétköznapi viselkedést feltáró szakértői interjút tartja, dr. Brown is utal rá, hogy lehet valaki úgy ADHD-s, hogy nem is tapasztalja meg végrehajtó funkciói gyengeségét. Ilyen helyzet alakulhat ki, ha az illető spontán érdeklődésének megfelelő munkát végez, és családja toleráns vele, átveszi tőle a nehézségeket okozó feladatokat. Ezeket az eseteket az interjúval nem lehet biztosan kiszűrni! A társadalmilag észlelt és a diagnózissal valószínűsített ADHD tehát nem esik egybe (ez lányok esetében különösen gyakori, mint szintén utal rá), és nem elégséges ilyenkor az ellentmondásokat úgy feloldani, hogy bizonyos egyének esetén „tudjuk, hogy ők ADHD-sek”, míg mások esetén erre nem gyanakszunk, és megbízhatatlannak tartjuk az objektív méréseket, melyek esetleg az ő esetükben utalnak az eltérésekre.

Egy másik, fontosabb dolog, hogy a tévhitek és cáfolatuk jelentős része a gyógyszerek iránti bizalom építéséről szól – bár nekem nem tűnik logikusnak, hogy erre szükség van az Egyesült Államokban, ahol az ADHD-s gyerekek 87%-a szed stimulánsokat és a nem-ADHD-sek egyre nagyobb hányada is ilyen szerekkel fokozza tanulmányi teljesítményét. Dr. Brown állításai megfelelnek a valóságnak – de tényleg erről kell értekezni, amikor tudjuk, hogy vannak olyan módszerek, melyek nem átmeneti, hanem tartós agyszerkezeti változást tudnak okozni, vagyis nemcsak kezelnek, de fejlesztenek is? A meditációval, neurofeedback terápiával kapcsolatos kutatások mintha egy külön univerzumban léteznének…Olyan ez, mintha az úszógumi előnyeit ecsetelnék ahelyett, hogy megtanítanánk a gyereket úszni.

Ha tetszett a cikk, olvass el egy másik hasonló témájút is, melynek címe A macskák Whiskast, a gyerekek meg Ritalint vennének!