Mi köze van a fogmosás elterjedésének az Anonim Alkoholistákhoz, az Alcoa biztonságpolitikájához, Michael Phelps úszóhoz, a Rosa Park által indított fekete polgárjogi mozgalomhoz és az egyik legnagyobb amerikai vallási közösséghez? Mindenre fény derül a tavalyi év egyik üzleti könyv-sikeréből, Charles Duhigg: A szokás hatalma – Miért tesszük azt, amit teszünk, és hogyan változtassunk rajta? című könyvéből. A szerző a fenti és más példák segítségével illusztrálja fő mondanivalóját, mely szerint ha a vezetőknek sikerül a célnak megfelelően átszabni embereik szokásrendszerét, tartós és mély változást, nagy sikereket érhetnek el. Ha egy tevékenység rutinná vált, sokkal kevesebb tudatos odafigyeléssel is el tudjuk végezni, és belső stabilitásunk is fokozódik. A leglátványosabb változást közösségi szokások megváltozásával lehet elérni, hiszen ennek révén válhat jól működővé egy cég, focicsapat vagy gyülekezet – de mindenkinek érdemes felismerni a szokások kézben tartásában rejlő lehetőségeket saját céljai megvalósítása érdekében.

Duhigg szerint a sóvárgás, vágyak által mozgásban tartott ún. szokáshurok fő elemei a „jel” (az inger vagy helyzet, ami aktiválja a szokást), maga a „rutintevékenység”, illetve a „jutalom”, amihez a végzésével jutunk. A rossz szokások lecseréléséhez tehát nincs szükség másra, mint tudatosítani ezeket az elemeket, és a „jel” feltűnésekor egy elfogadhatóbb „rutintevékenységet” kell beiktatni, ami kiváltja a korábbi „jutalommal” járó érzetet. A gyakorlatban a szerző konkrét példáját idézve ez a következőképpen működik: Duhiggot zavarta, hogy minden délután megevett egy sütit, mert emiatt hízásnak indult. Először megpróbált rájönni, miért van szüksége a süteményre: vajon éhes, vagy fel akar élénkülni, vagy esetleg a sütievés közbeni pletykálkodás hiányzik neki? Kipróbált sok lehetséges pótcselekvést (fánkevés, kávé, beszélgetés), és rájött, hogy leginkább a beszélgetés járt számára a sütievéshez hasonló jutalom-érzettel. Már csak azt kellett megfigyelnie, hogy mi váltja ki benne a hirtelen jövő vágyat: egy adott hely vagy idő, esetleg érzelmi állapot, talán bizonyos emberek, vagy valamilyen cselekvés? Jegyzetelte a vágy rátörésének körülményeit, és azt találta, hogy az mindig egy konkrét időpontban jelentkezik. Ezek után elhatározta, hogy az adott időpontban minden nap keres magának egy munkatársat, akivel 10 percig elbeszélget, hogy megelőzze a süti iránti vágyakozást.

A freudi pszichoanalízisen nevelkedett európaiak számára nehezen hihető, hogy ilyen egyszerűen kezelhetők lennének akár olyan komoly problémák is, mint az alkoholizmus. A tények mégis azt mutatják, hogy az egyéni szokásmenedzselésen, valamint a közösség ellenőrző szerepén és esetenként az istenhiten alapuló AA programja elég hatékony, pedig nem kéri a tagjaitól a gyerekkori emlékeik átélését és felülvizsgálatát… Egészen addig a pontig működik, amíg egy gyökeres változás fel nem forgatja az egyén életét, és el nem söpri az újonnan kifejlesztett beidegződéseket. A könyvben felhozott példák elég meggyőzőek ahhoz, hogy mindenki komolyan vegye ezt a viselkedésterápiás megközelítést, melyre különösen azoknak lehet szükségük, akiknek végrehajtó funkcióik (önkontroll, önismereten alapuló tudatos döntések) gyengék – tehát ADHD-sek és (sokszor) Asperger-szindrómások. Ők hajlamosak arra, hogy beleragadjanak tudattalanul kialakult szokásaikba, és életük megszervezéséhez ne hívják segítségül a kognitív kontrollt.

Kedvenc részem a könyvben az, ahol Duhigg arról ír, hogyan sikerült egy ADHD-s fiúnak a világ leghíresebb sportolójává válnia szokásai megváltoztatása révén. Michael Phelpsről van szó, akinek edzője, Bob Bowman olyan módszert tanított meg, mellyel megbízhatóan, rutinból nyeri az úszóversenyeket. Rutinprogramja már a versenynap elején kezdődik, így a bemelegítés, a nyújtás már mind győztes szakaszoknak számítanak, és a versenyzőben nincs feszültség a startpisztoly eldördülésekor. Az edzés szerves részét képezi még a relaxáció és saját győzelmének vizualizálása, melynek fényében egy-egy győzelem Phelps szavaival élve „pontosan olyan, mint amilyennek elképzeltem”. Mivel az úszó sok mentális forgatókönyvet begyakorolt, a pekingi Olimpián még az sem tudta kizökkenteni, hogy beázott az úszószemüvege, és semmit sem látott úszás közben…

Ha tetszett a cikk, olvass el egy másik hasonló témájút is!