Sally Goddard Blythe A kiegyensúlyozott gyermek – Mozgás és tanulás a korai életévekben c. könyve a megkésett idegrendszeri fejlődés alternatív kezelésének alapműve. A szerzőről azt kell tudni, hogy férjével, Peter Blythe-szel az Angliában 1975 óta működő INPP, az Institute for Neuro-Physiological Psychology vezetői, melyben speciális mozgásterápiával kezelik a disz-es zavaros gyerekeket, az ADHD-seket és az Asperger szindrómásokat. Képzett terapeutáik sok országban működnek, pl. Magyarországon is, és felfogásuk erősen hatott más mozgásterápiai módszerek kifejlődésére is.

A kiegyensúlyozott gyermek-könyv azonban nemcsak azért érdekes, mert a neuropszichológus kutató-szerző ismerteti a mozgásterápia tudományos alapjait, hanem mert tág kontextusban vizsgálja a nevelést. Elemzi a mozgás, a zene, a táplálék szerepét is, és térben és időben elkalandozva keresi a társadalmi nevelési normák hatását a gyermek érési folyamataira, kognitív profiljára. Ennek során a könyv hátsó borítóján szolidan mosolygó hölgy sok mítoszt is lerombol – én négyről szeretnék részletesebben írni.

Az első mítosz az, hogy nevelési gyakorlatunk abszolút, nem is lehetne másképp. Persze már egy gyors kulturális kitekintés is aláássa ezt a nézetet, de nem árt a hétköznapokban is tudatosítanunk, hogy ahogy mi csináljuk, csak egy a lehetséges módok közül- és nem is feltétlenül a legjobb. Ha ezt nem tesszük meg, nem leszünk elég rugalmasak ahhoz, hogy más szemlélettel közelítsünk a feladathoz, pedig ez elengedhetetlenül szükséges a megkésett idegrendszeri fejlődésű gyermekek esetében. Goddard Blythe sorra veszi, milyen tényezők hiányoznak kultúránkból az idegrendszer optimális fejlődéséhez. Elég hosszú a lista, pedig az olyan sajnálatos pluszokat nem is említi, mint az ingeráradat vagy a „kitapintható” stressz… Ezeket mind a nevelés folyamán kell ellensúlyoznunk.

A második mítosz az, hogy a személyiség abszolút, velünk született és megváltoztathatatlan. Ez bizonyos mértékig így is van, de ha az ösztönös reakciók olyan erősek, hogy nem hagynak időt a tudatos agyi működés számára, kérdéses, mi is a személyiség –  az alapvonások az idegrendszeri érettségnek megfelelő mértékben tudnak csak kibontakozni. A csecsemőkori Moro-reflex visszamaradása a szerző szerint pl. a következőket okozza:

  • „Túlérzékenység és bizonyos ingerek túlreagálása.
  • Az egyensúlyi rendszerrel összefüggésbe hozható problémák, például tengeribetegség, amely a kamaszkor után is megmarad.
  • Rossz egyensúlyozó képesség és mozgáskoordináció.
  • A gyermek számára gondot okoz a labdázást, és a gyorsan változó látási ingerekre való reagálás.
  • Éretlen szemmozgások és látási felfogó képesség, főként „ingerfüggőség”. Ez oda vezethet, hogy csak nagy nehézségek árán tudja fenntartani látási figyelmét, és a figyelme nagyon könnyen eltéríthető.
  • Bizonytalanság.
  • Általános szorongás és/vagy félénkség.”

De a tónusos labirintus reflex visszamaradása miatt a széken fészkelődő vagy a padra hasaló gyerekek is gyakran kapnak a személyiségüket minősítő címkéket…

A harmadik mítosz az, hogy az idegrendszeri eredetű zavarok szükségszerűen fennmaradnak az egész élet során: erre alapul a gyakorlatilag egész életre szóló gyermekpszichiátriai diagnózisok rendje. Nálunk átlagosan 4 évesen kapnak a gyermekek autizmus-diagnózist, és kisiskolás korban ADHD-t, de a fejlettebb országokban már évekkel korábban. Természetesen nem vitatom, hogy nagyon fontos a problémák mielőbbi felismerése, de azon sem kell csodálkozni, hogy az érintettek szülei nem lelkesednek, hogy ezzel zsákutcába kerül gyerekük – ráadásul nem is indokoltan. Goddard szerint

„A születéskor a magasabb agyi központokban az idegsejtek közötti kapcsolatok még csak nagyjából állnak készen. Úgy képzelhető el, mintha az idegrendszer ezen állapota megfelelne egy műalkotásoz készített vázlatnak vagy egy épület tervrajzának. Sok év telik el addig, míg a tervrajzból elkészül az épület, és a vázlatból a mű. A genetika, vagyis a természet, biztosít egy nyers vázlatot, amiből környezeti vagy nevelési hatások készítik el az alkotást.”

Megesett Önnel az iskolában, hogy rajzórán a tanár leosztályozta a vázlatát ahelyett, hogy abban segített volna, hogyan folytassa, hogy minél jobban sikerüljön? Sajnos sokszor így működik a diagnosztika is. A diagnózisok pedig tényleg önbeteljesítő jóslatnak bizonyulnak, ha a gyermek nem kap idejekorán adekvát segítséget.

A negyedik mítosz az, hogy a fejlesztés drága- ez csak részben van így. Igaz, hogy minden olyan formája költséges, amikor szakemberrel kell kétszemélyes helyzetben konzultálni (de pl. a speciális tornák esetén sokszor van lehetőség arra, hogy erre csak kéthavonta kerüljön sor). És a vitaminokban, ásványi anyagokban gazdag egészséges táplálék is egyre drágább. De azok a fejlesztések, melyek otthon, minimális befektetéssel végezhetők, nem drágák: csecsemőkorban a masszázs, később a szerető érintés, a speciális mozgássor rendszeres végzése (a könyvben egy bájos mese keretei között részletesen ismertetve), a zenehallgatás, az együtt éneklés, mely erősíti az alfa hullámokat – és ide sorolnám az agytréninget is, mely szoftveres formában 15 000 Ft-ért elérhető. A szülők jól informáltságán, tudatosságán múlik, hogy hasznosítják-e ezeket a lehetőségeket, fordítanak-e a gyermekek sorsán, ahogy a könyv írja.

És hogy mennyire hatékony pl. a Goddard-féle torna? Gyerekek rajzkészségének fejlődésén figyelték meg egy 9 hónapos iskolai fejlesztő program hatását, szerintem elég meggyőző az egyre részletgazdagabbá, szebbé váló képek sorozata. Egy másik vizsgálat összefoglalója szerint „az átlagos tornagyakorlatokat végző gyermekek kétszer annyit fejlődtek (egyensúlyukat, izmaik összehangolt működését, reflexeiket tekintve), mint azok, akik nem tornáztak, de ez a fejlődés csak a fele volt annak, mint amit az INPP tornát végzőknél tapasztaltak.

A kiegyensúlyozott gyermek alapvetően fontos könyv mindenkinek, aki szeretné megtanulni, hogyan vegye kézbe megkésett idegrendszeri fejlődésű gyermeke sorsát. A könyv egyesíti a tudomány legújabb ismereteit a pre-tudományos korszak bevált, de mára jobbára elfelejtett tudásával.