Az elmúlt napokban a Facebook révén nagy nyilvánosságot kapott egy cikk, mely néhány flekkben minden ADHD-vel kapcsolatos homályt eloszlat. Vagy mégsem? Bár eredetileg nem akartam tovább növelni a gondolatok ismertségét, most mégis leírom a véleményemet, mert a cikk az igazságok, féligazságok és koholmányok ritka szép halmaza egy alapvetően jó ügy, az ADHD „természetesebb” kezelésének érdekében. Mivel szerzői jog védi, inkább nem idézem a művet, csak összefoglalom egy-egy bekezdését.

A szülők szerint a gyerekek 9%-a, az Amerikai Pszichiátriai Társaság szerint az iskoláskorúak 3-7%-a ADHD-s. Az igazán sokkoló hír az, hogy az ADHD „atyja”, Leon Eisenberg szerint az ADHD „teljes mértékben a betegeskedésből alakul ki”.

Ez zavaros. Ezek szerint az ADHD-t aluldiagnosztizálják, hiszen a szülők szerint még több esetben indokolt lenne a diagnózis. Dr. Leon Eisenberg állítását itt még nem ismerhetjük meg, mert nem értelmezhető a magyar mondat.:)

Az ADHD Leon Eisenberg „agyából pattant ki”, azóta bekerült a DSM-be, és „több tízmillió gyerek lett erősen begyógyszerezve tudatmódosító gyógyszerekkel egy gyakorlatilag nem igazolható oknál fogva”.

Dr. Leon Eisenberg ugyan nem volt az ADHD „atyja”, de valóban úttörő szerepet játszott abban, hogy a Freud-i és Bettelheim-i pszichoterápián alapuló paradigmát felváltsa a biológiai alapú gyógyszeres kezelés. A paradigmaváltást vélhetően nem a gyógyszergyárak profitéhsége kényszerítette ki, hanem az, hogy tarthatatlanná vált a „fridzsider-anya”-elmélet, mert annak segítségével nem enyhültek a gyerekek pszichés problémái, viszont a közben feltalált gyógyszerek használatával igen. Hogy milyen igazolható ok van a gyógyszerezésre, az később még szóba kerül, mindenesetre az már szerepelt, hogy a szülők 9%-a tartja gyerekét ADHD-snak, tehát valószínűleg lát okot valamilyenfajta kezelésre. Emellett a cikkben szerepel egy PET kép, amiből kiderül, hogy működés közben igencsak máshogy néz ki egy ADHD-s gyerek agya, mint a nem ADHD-sé – nem tudom, ezt miért tették bele, mikor gyengíti az „üzenetet”.

A mentális betegségeket a pszichiáterek profitéhsége táplálja, valójában a gyerekek kreativitását büntetik.

Bár a fenti állítás a cikk szerzője számára „egyáltalán nem kérdés”, én azért nem lennék benne ilyen biztos…Ebben a bekezdésben féligazságokat olvashatunk: a mentális betegségek terjedésében valószínűleg valóban közrejátszik a gyógyszeripar, de jóval közvetettebb módon, mint a szerző sugallja. Kutatás támasztja alá pl., hogy az antidepresszánsok normálisnak tekinthető koncentrációban vízbe kerülve autisztikus tüneteket okoznak halaknál – ez alapján feltehetően az emberek mentális egyensúlyára is hatással vannak. Az antibiotikumokkal kapcsolatban nemrég merült fel hivatalosan, hogy felerősíthetik az autisztikus hajlamot, mert csecsemő- és kisgyermekkorban csökkentik a bélflóra diverzitását. Olyan károk ezek, melyeket csak most kezdenek észrevenni, és egyelőre nincs adat súlyosságukat illetően, nem tudják modellezni a hatásmechanizmust sem stb. A cikk írója viszont nem erre utal, hanem arra, hogy a pszichiáterek bedrogozzák az egészséges gyerekeket, hogy legyen pénzük, és azért ez nem ugyanaz.

Az, hogy a kreativitást büntetik, szintén részben igaz, az ADHD-sek „híresen” kreatívak, hiszen másként látják a dolgokat, mint a neurotipikus gyerekek. De a társadalom nem ezért „büntet”, hanem azért, mert az eddig megszokott iskolai rendszerekben és a tanárok adott pszichés felkészültségi szintjén ez a fajta kreativitás általában nem kezelhető, így (hacsak nem speciális iskoláról, érzékeny tanárról van szó) egyetlen megoldásnak a szabályos keretek közé szorítás tűnik. Az ADHD-s gyerekek által mutatott típusú és szintű kreativitást szerintem semmilyen modern társadalomban nem tudták elfogadóbban kezelni, most viszont remény van rá, mert sok alternatív pedagógiai kezdeményezés született.

Több mint 24 millió gyógyszert írtak fel 2009-ben ADHD-ra, és egyre több szegény gyereknek is, akik a gyógyszerek segítségével szeretnének jobban tanulni, pedig eddig senki nem gondolta, hogy ADHD-jük van.

Tényleg megdöbbentő ez a szám, és én is azt szeretném, ha más módon kezelnék az emberek ezt a problémát, de önmagában csak ijesztgetésre jó. A szegény gyerekekről azért nem gondolták, hogy ADHD-sek, mert őket hagyományosan butának és/vagy rossznak tartották, sokáig a gazdagabbak privilégiuma volt, hogy azt mondhassák, az ő gyerekük nem buta és/vagy rossz, netán neveletlen, hanem idegrendszerileg más. Nehéz elfogadtatni az emberekkel, hogy az ADHD létezik, mert mindig is tudták, hogy vannak ilyen gyerekek (Mark Twain-nél pl. Huckleberry Finn), de fel se merült, hogy rajtuk változtatni kellene/lehetne. Sok gyerek volt 1-1 családban, a gyerekekkel összesen nem foglalkoztak ennyit, mint most akár eggyel. Ma sokkal intimebb a kapcsolat szülő és gyereke között, ami ahhoz vezetett, hogy felfedezték: az ADHD (de pl. a Down szindróma is!) olyan probléma, amin lehet enyhíteni. Azt felróni, hogy ez a gondoskodás most kiterjedt a szegényebb rétegekre is- hát nem éppen szolidáris tett.

A gyógyszergyárak alig győzik legyártani a rengeteg sok Adderallt, ami a gyógyszer összetevője.

Ez megint nagyon ijesztően hangzik, az ember rögtön elképzeli az izgatott nyüzsgést, ami egy hatalmas gyárban keletkezhet egy olyan vészhelyzetben, amikor nincs elég Adderall (bár ez szerintem maga a gyógyszer, nem a hatóanyag). Tényleg voltak hiányok, amit meg is éreztek a gyógyszerrel kezelt gyerekek, de ez logisztikai kérdés, és nincs kapcsolatban az elvi mondanivalóval.

Eisenberg a halálos ágyán beismerte, hogy az ADHD pusztán egy elmélet, de a kollégái azóta is folytatják a nyerészkedést. A DSM5 készítőinek 70%-a áll anyagi kapcsolatban gyógyszercégekkel, ami magasabb arány a korábbi 57%-hoz képest.

Végre eljutottunk ahhoz, mit mondott dr. Eisenberg. A valóságot már sose fogjuk 100%-os biztonsággal megismerni, de egy városi legenda-vizsgáló internetes lapon azt olvastam, hogy valószínűsíthető, hogy 7 hónappal halála előtt (tehát nem halálos ágyán, mintegy utolsó gyónásként), már súlyos betegen azt mondta, hogy nem gondolta volna, hogy ilyen sok diagnózis lesz. Szerinte ezek egy része nem indokolt, de az orvosoknak könnyebb felírni a gyógyszert, mint kideríteni, milyen családi-szocializációs problémák állnak a deviáns viselkedés hátterében. Ez a megközelítés valóban érzékenyebb és kevésbé gyógyszer-centrikus, mint dr. Eisenberg korábbi munkássága, de nagyon távol áll attól, amit a cikk sugall, vagyis hogy hideg fejjel, körzővel-vonalzóval kreáltak volna egy nem létező betegséget, csak hogy meg lehessen fejni az államok gyógyszerkasszáit és az emberek pénztartalékait. De így nincs is hírértéke, ezen kellett segíteni egy kicsit.

A DSM megalkotóinak anyagi kötődése a gyógyszeriparhoz igaz, és szerintem sem szabadna igaznak lennie.

Valójában az ADHD-val diagnosztizált gyerek tabletta nélkül is könnyen kezelhető a gyorséttermi kaja mellőzése és más természetes gyógymódok segítségével.

Az ADHD-s gyereket nevelő szülők ennél a pontnál valószínűleg átkozódásban törnek ki. Az ADHD nem múlik el, ha nem adnak a gyereknek gyorskaját, ha kamillával borogatják, ha megverik vagy ha éppenséggel nagyon is kedvesek vele. Nagyon sok tudásnak és tapasztalatnak kell felhalmozódnia, hogy a természetes gyógymódok „versenyképesek” legyenek a gyógyszeres megoldással – ez a honlap pont azért van, hogy ezt a változást nyomon kövesse és a megoldásokat népszerűsítse az érintettek körében. A paradigmaváltás küszöbén állunk, egyre több egyetem kutatja már tudományos alapossággal ezeket a kérdéseket, és az ő segítségükkel létre fognak jönni a „természetes” kezelési protokollok. Jelenleg sokkal nagyobb anyagi és idő-költsége van az alternatív terápiáknak, mint a gyógyszeresnek, de nemcsak tüneti kezelést ígérnek, hanem azt is, hogy az ADHD-re ráépülő másodlagos problémákat (depresszió, szorongás stb.) is tartósan enyhítik.

Lehet, hogy kicsit furcsának tűnik a fenti eszmefuttatásom, és az, hogy védelmembe veszem a gyógyszergyárakat, de több okom is van rá. Egyrészt a Corporation c. film megnézése óta tévútnak tartom ezt a leegyszerűsítő, a cégeket pszichopata emberekként ábrázoló elméleteket– itt kapunk is egy rafkósan vigyorgó tudósfejet, hogy ne kelljen nagyon megerőltetnünk magunkat, ha el akarjuk képzelni a gonosz gyógyszeripart. Tudomásul kellene venni, hogy a cégek nem rendelkeznek emberi tudattal, inkább gépek, amiket meg kell javítani, ha rosszul működnek, vagy rendszerszinten kell máshogy „gépesíteni”. Ez nem könnyű, l. a 2008-as válság, de ez nem indokolja azt, hogy másként tekintsünk rájuk. Nem gondolom, hogy ez a gyengén megalapozott vádaskodás célravezető lenne – ha van is bármilyen összeesküvés, arról valós információ nagyon kis eséllyel fog kijutni a külvilágba.

Másrészt a jelenleg legjobbnak talált alternatív kezelési irányok sokak számára olyan ezoterikusnak, drágának vagy elérhetetlennek tűnnek, hogy józan ésszel nem is elvárható, hogy elfogadják azokat. Komoly szemléletváltásnak kell történnie, és nemcsak a gyógyszeripar tehet arról, hogy az ő üzenetük könnyebben eljut a fogyasztókhoz. Sok mindenről tehet persze: jó lenne, ha nem profitorientáltan működnének a gyógyszergyárak, és ha már igen, akkor ne lenne direkt befolyásuk a pszichiátriai betegségek definiálására. Jó lenne, ha nem gyakorolnának nyílt vagy burkolt nyomást a tudományos kutatásokra, és több független kutatás folyna ezen a területen, melyek olyan megoldásokat is vizsgálnának, amik nem termékesíthetők. De ezekre nekünk fogyasztóknak nem sok hatásunk van, azt viszont meg tudjuk csinálni, hogy nem hiszünk el mindent, amit hallunk, hanem utánamegyünk a számunkra fontos dolgoknak, információknak. Vagy éppen keresletet teremtünk az alternatív megoldásokra, mert az alternatív megoldások is a piaci logika alapján fejlődnek ki és terjednek el.

Az ADHD kezelésében a gyógyszeres kezelés irányából az alternatív módszerek irányába való elmozdulást ahhoz tudnám hasonlítani, mint ami az energiaiparban folyik: egyre jobban felismerjük, hogy a kőolaj-alapú ipar óriási problémákat okoz (egészségromboló környezetszennyezés, háborúk, klímaváltozás), folynak is a kutatások a megújuló energiaforrások hasznosításáért. Egyelőre azonban nincs olyan technológia, amit könnyű lenne az egész világon elterjeszteni, de aki tényleg fontosnak tartja, költözhet napkollektorral felszerelt passzívházba, és biztos boldogabb is lesz úgy.

Ha tetszett a cikk, olvass el egy másik hasonló témájút is, melynek címe A macskák Whiskast, a gyerekek Ritalint vennének!