Mikor az interneten találkoztam a C8Kids programmal, rögtön tudtam, hogy teszek vele egy próbát, mert nagyon sok mindent megtestesít, amit a korszerű fejlesztésről gondolok. Először is, professzionális szintű: egy nagy egyetem (a Yale) bizonyos fokig garancia arra, hogy nem marketing-kreálmányról, hanem valóban működő programról van szó. Másodszor is, ötvözi a modern technológiai lehetőségeket a kultúra hagyományos, de hasznosságuk miatt (is) tovább élő elemeivel. Igaz, hogy ezt nem sikerült egy feladatsoron belül megoldani, mert külön van a számítógépes és a fizikai fejlesztés, de legalább kísérletet tettek rá. Harmadszor, mindenki számára hozzáférhető – miért lenne csupán a gazdag (sőt gazdag nyugati) családok privilégiuma, hogy gyermekük idegrendszeri fejlődésére rásegítsenek?

A program azt ígéri, hogy hatékonyan fejleszti a következő 8 kognitív kulcskompetenciát (készséget): fenntartott figyelem, válaszgátlás, gyors információfeldolgozás, gondolkodás rugalmassága/uralma, többirányú figyelem, munkamemória, kategóriaképzés, illetve mintafelismerés/induktív gondolkodás. Az USA-ban és Kínában lefolytatott tesztelések bizonyítják, hogy ezek az ígéretek tudományosan megalapozottak, de mint tudjuk, a puding próbája az evés, és a leírtak mindaddig puszta szavak maradnak, míg meg nem töltjük őket saját tapasztalatainkkal.

Mivel fiaimmal az ovi mellett itthon hetente 3-4x tervezett szenzomotoros tréningezünk, az új program elindítását nyárra terveztem be. Mostanra túl is jutottunk az első négy alkalmon- erről, valamint saját élményeimről szeretnék írni ebben a posztban. Én ugyan nem vagyok nagy játékos, komolyabban legutóbb nyolcadikos koromban játszottam a Commodore gépünkön, de most úgy döntöttem, kipróbálom, hogy személyesen is átélhessem, amiről írok.

A legfontosabb, amit rögtön megérez az ember, az az, hogy a játéknak sikerül a játékost egy flow-szerű állapotban tartania: a kihívás mindig akkora, hogy a játék nem válik se túl könnyűvé és unalmassá, se túl nehézzé és stresszessé. Ez annak köszönhető, hogy a program rugalmasan alkalmazkodik a játékos képességeihez, kognitív állapotához, és ennek megfelelően támaszt új és új kihívásokat. (Mint már korábban írtam, a játékos reakcióinak a játékba építése nagyban erősítheti egy számítógépes játék fejlesztő hatását.) Nekem mint felnőttnek „csupán” kellemessé teszi a játékot, de olyan gyerekek esetében, akik hajlamosak a túlpörgésre (mint a nagyobbik fiam, Boldi) vagy kudarckerülésre (mint a kisebbik fiam, Sebi) egyenesen létfontosságú, mert jól mederben tartja az indulataikat.

Minden alkalom két játékból áll: mindkettő 5-10 perces, vagyis nem túl hosszú ahhoz, hogy a játékos lefáradjon, és mindegy legyen neki, mit csinál, de azért ahhoz elég hosszú, hogy az ember figyelme néha már elkalandozzon, mondjuk a képernyő azon sarkára, ahol a még hátralévő időt méri a program. Ilyenkor azonnal megszaporodnak a hibák, és muszáj visszatérni a feladathoz… Három játéktípus van: az egyikben a megadott szabály szerint kell az ugráló labdá(k)ra kattintani, a másikban adott kategóriá(k)ba tartozó tárgyakat kell gyorsan beazonosítani, a harmadikban pedig az IQ-tesztekhez hasonló logikai sorozat szerepel, amit a felkínált lehetőségekből választással kell kiegészíteni. A játék komoly koncentrációt igényel, a 40. alkalomnál pl. nekem olyan pályákat ad ki, ahol 3, képernyőn cirkáló villogó valami színváltozásainak hosszú sorozatára kell visszaemlékezni, vagy ahol 3-4 másodpercen belül kell felismerni képsorok belső logikáját és egyben kiválasztani a 3 lehetőség közül az oda illőt. Adva vannak tehát potenciálisan frusztráló, stresszelő feladatok, amiket sikerül higgadtan teljesítenünk – ez már nagy eredmény egy számítógépes játéktól. Ez ugyan még nem tartozik a kulcskompetenciák közé, de jó légkört biztosít azok fejlesztéséhez.

A játéktól való búcsúzást és a következő jó teljesítményre motiválást is szépen oldják meg: a kellemes Jutalomkertben az összegyűjtött pénzünkből élőlényeket vásárolhatunk, álmodozhatunk drága példányokról és gyűjthetünk rájuk.

A mozgásos gyakorlatokhoz a fiúknak már kevesebb affinitásuk van; általában azzal tudom őket rávenni a gyakorlásra, hogy csak utána játszhatják a számítógépes részt. De jónak tűnik a program, sokféle mozgást (nyújtás, labdajátékok, irányított futás) magában foglal, mert így minden területen javíthatják koordinációjukat. Nagyobbik fiam, Boldi 7 és fél éves, ő komolyan igyekszik, de Sebi nincs még 5, és érződik is, hogy a programot nem rá szabták: amúgy is nagyon kreatív, de itt állandóan új szabályokat talál ki, amik persze sokkal mulatságosabbak az eredetiknél. Ezt nem tartom bajnak, fő, hogy őt is beindítja a tevékenység.

A tervek szerint a nyáron a 80-ból 50 részt csinálunk végig, kíváncsi vagyok, milyen új tapasztalatokat gyűjtünk, érezhető lesz-e fejlődés valamilyen téren. És arra is, mikor veszik észre a fiaim, hogy a napi maximum fél óra „screen time” (képernyő előtt töltött idő) most a C8Kids-re megy el, és mikor kezdik visszasírni a legós videókat. 🙂 Majd szeptember elején megírom azt is.

Mindenkinek hasonlóan vidám gyakorlást kívánok!

Ha tetszett a cikk, olvass el egy másik hasonló témájút is, melynek címe Növelhető-e az IQ számítógépes játékok segítségével!