Játékválasztás a gyermek érdeklődési területének megfelelően

Posted by on nov 13, 2016 in Blog, Nevelés | 0 comments

Az ADHD-val vagy autizmussal élők számára különösen fontos, hogy szabadidejükben is olyan tevékenységeket végezzenek, melyek lelkesítik és bevonják őket, és melyek egyúttal fejlesztik is készségeiket. Dr. Howard Gardner, a Harvard Egyetem pszichológia professzora kidolgozta a többszörös intelligencia elméletet, mely 7 fő érdeklődés-területet különít el, és ajánlásokat tartalmaz, hogy lehet ezeket figyelembe véve motiválni és fejleszteni a gyermekeket az iskolában és otthon. A 7 terület a következő: nyelvi-verbális, logikai-matematikai, téri-vizuális, testi-mozgásos, zenei, társas érdeklődés, önreflexív érdeklődés. Egy kérdőív kitöltésével könnyedén meghatározhatjuk, hogy gyermekünknek melyek a domináns területei (sőt arra is fény derül, melyek tekintetében van elmaradva), és ennek megfelelően választhatjuk meg a játékokat a közös vagy egyéni játéktevékenységhez. A vizuális elemeket is tartalmazó kérdőívet itt találod, míg a Válogatott játékok webshop, mely Gardner elméletére támaszkodva érdeklődési területek szerint kategorizálja a játékokat, itt érhető...

Read More

„Mi azt tanítjuk meg a szülőknek, hogy tudnak visszatérni a természetes kapcsolódáshoz, és fontos az is, hogy lássák, hogy ez nem azért nem tudott megvalósulni, mert ők valamit elrontottak”- beszélgetés Balla Barbarával, az Összhangban az autizmussal vezetőjével

Posted by on Sze 24, 2015 in Blog, Nevelés | 0 comments

-Üdvözöllek, Barbara. Tavaly két ízben is volt szerencsénk beszélgetni a Kapcsoda szülőtréningje apropóján. Úgy tudom, hogy most ősszel is terveztek egy hasonló képzést. Bemutatnád pár szóban, hogy miről van szó? -Tavaly Aaron DeLand látogatott hozzánk, és a GPS (Growth Through Play) képzést tartotta meg. Ez egy háromnapos nagyon lelkesítő, feltöltő képzés volt mind szakembereknek, mind szülőknek, ami rengeteg hasznos ismeretet adott. Utólag sokan számoltak be arról, hogy nagyon nagy hozzáállásbeli változásokat hozott a tréning az életükben, és a gyerkőcök fejlődésére is nagymértékben hatott. Olyan hasznos technikákat tanulhattak meg a képzés során, amiknek a segítségével a szülő-gyermek illetve a szakember-gyermek kapcsolat teljes mértékben megváltozott, szorosabbá vált, könnyedebb lett az együtt töltött idő. Sokkal jobban tudtak kapcsolódni a gyerekekhez a felnőttek, és mindebből kiindulva a fő területeken – szociális-, kommunikáció-, és a játékfejlődés – nagyon pozitív változások következtek be a gyerkőcöknél. -Mi az, ami a leginkább izgalmas volt a résztvevők számára? -Mindenki beszámolt arról, hogy az Aaron zseniális előadó, annyira felszabadultan és könnyeden tud játszani a gyerekekkel (ez látszott a videókból, amiket megnéztünk), és annyira jó hangulatban tartotta a képzést, hogy a lelkesedés ráragadt az emberekre – vagy előjött a saját lelkesedésük. Van olyan szülő, aki azt mondta, hogy ez egy hatalmas fordulópont volt az életében. A képzés végére sikerült oly módon elfogadni gyermekét és a helyzetüket, aminek hatására nagyon pozitív irányba változott minden az életükben. Volt, aki azt mondta, hogy neki most összeállt, hogy miről is szól ez az egész kapcsolatalapú megközelítés. -Tartjátok a kapcsolatot ezekkel a szülőkkel? -Vannak, akikkel együtt dolgozunk és vannak szakemberek, akikkel időről időre kommunikálunk, illetve tartottunk olyan képzéseket is, aminek a kapcsán felélénkült a kapcsolat az érintettekkel, így tudtunk információkhoz jutni. -Ez az új képzés hogy illeszkedik a korábbiakhoz? Arra ráépül, vagy egy hasonló tematikájú, kezdő tréning? -Átkereszteltük a képzést, a neve A Fejlődés Gyerekjáték lesz, és együtt fogjuk Aaronnal tartani. Két részre osztottuk: az eleje egy kétnapos kezdő tréning, ami mindenkinek szól, aki érdeklődik a téma iránt, és erre épül egy kétnapos haladó képzés, ami a tavalyi képzésnek a folytatása is egyben. -Megnéztem a tematikát, és az alapján az elfogadás szó egy új jelentést is nyert. Nemcsak arról van szó, hogy a szülő képes legyen elfogadni a gyerek állapotát, hanem képes legyen elfogadni azt, hogy a kapcsolat alapú megközelítések működnek. A tematika alapján úgy tűnt, hogy nagyon sok szülőben magában van a gát, ami miatt természetesen nem működik egy ilyenfajta megközelítés. -Igen, én azt látom a szülőknél, hogy amikor megszületik a gyermek, és elindulnának a természetesen kódolt kapcsolódások, a gyerkőc nehézségeiből fakadóan ez nem mindig így alakul. Nagyon sokszor a szülők tanácstalanná válnak, elveszítik a fogódzkodót, hogy most hogyan kellene a gyerkőcükkel foglalkozni. Mi azt tanítjuk meg a szülőknek, hogy tudnak visszatérni a természetes...

Read More

Fegyelmezés másképpen

Posted by on Júl 10, 2015 in Blog, Nevelés | 0 comments

A fegyelmezés szó komoly indulatokat tud kavarni manapság, amikor egyre több szülő vélekedik úgy, hogy a fegyelmezés célja (átformálás) és eszközei (szigor) nem kompatibilisak a modern szülői szereppel. Legfeljebb mint szükséges rosszra tekintenek rá, mely „úgyis jön magától”, ha a gyerek átlépi az elfogadható és az elfogadhatatlan viselkedés között húzódó képzeletbeli határt. Daniel Siegel és Tina Payne Bryson, a nemrég megjelent Drámamentes fegyelmezés – A káosz lecsillapítása és a fejlődő gyermeki elme integrált szemléletű gondozása című könyv szerzői azonban azon az állásponton vannak, hogy a fegyelmezés fontos pedagógiai eszköz, annál is inkább, mert a gyermek személyisége éppen a nehéz nevelési helyzetek során alakul, alakítható, így kulcsfontosságú, hogy a szülő ezeket jól kezelje. A fegyelmezés rossz PR-je miatt majdnem lemondtak arról, hogy könyvük címében szerepeltessék a szót, de aztán úgy döntöttek, hogy felvállalják annak képviseletét – és hogy tudományosan és tapasztalataik alapján is kimondják: lehet, sőt kell is tiszteletteljes és gondoskodó módon fegyelmezni. Ahogy írják: az angol fegyelmezés (discipline) szó a latin tanítani szóból származik, a fegyelmezés eredeti célja tehát nem az, hogy a szülő elérje, hogy rend legyen körülötte, hanem az, hogy a gyermek fejlődjön. (Magyarul sajnos nem ilyen jó a helyzet, mivel a fegyelem szóban a „fedd” (szid) ige ősi alakja fedezhető fel, akárcsak a fegyház és a fegyenc szóban:( Más nevelési tanácsadó könyvekkel ellentétben a könyv nem konkrét helyzetekre és korcsoportokra lebontott tanácsokat tartalmaz, hanem olyan gondolatokat, melyek a szülőkben segítenek kialakítani a szülőkben a szerzők szerint kívánatos szemléletet. Azt sugallják, hogy nincsenek univerzális szabályok, a szülőknek maguknak kell felismerniük, hogyan tudják előmozdítani gyermekük fejlődését egy-egy konkrét nevelési helyzetben. Ennek megfelelően a szülőknek sem a „jó példák” megismerése és másolása, hanem saját és gyermekük elmetudatosságának fejlesztése a fő feladatuk. Ahogy egy helyen írják: „segíteni kell kifejleszteni a gyermek felső agyterületét (a racionális belátásra képessé tevő végrehajtó funkcióit), és közben helyettesíteni azt, hogy akkor is jó döntést hozzanak, amikor egyedül nem képesek rá”. A cél azonban nem szentesíti az eszközt, de erre nincs is szükség: éppen a gyengéd eszközök vezetnek sikerre. A releváns agykutatási eredményeket jól ismerő szerzők szerint a megfélemlítés és keménység a gyermek amygdalájának aktivitását fokozza, ami dacos ellenkezéshez vagy kontrollvesztéshez vezet, és ezekben az állapotokban lehetetlenné válik a tanulás. Talán evidensnek tűnhet ez, de ha kicsit mélyebben belemegyünk a Siegel-Bryson páros elveibe, jobban látszik, milyen sok szempontból eltérnek a ma általában a szakemberek által még most is gyakran támogatott módszerektől. Csak néhány különbség: – A dührohamok figyelmen kívül hagyása („majd belátja, hogy ezzel nem ér el nálam semmit”), illetve az elkülönítés („menj a szobádba és gondold át, mit tettél”) téves fegyelmezési gyakorlat. A gyereknek éppen a kritikus pillanatokban van a legnagyobb szüksége a szülői figyelemre és útbaigazításra. A szerzők egy olyan folyamatot javasolnak, melynek elemei...

Read More

Családi iránytű az ADHD kezeléséhez

Posted by on feb 6, 2015 in Blog, Mozgás, Neuroterápia, Nevelés, Táplálkozás |

Sok könyvet ajánlottam már a blogomon a kedves olvasóim figyelmébe: orvosi szemszögből megírt könyvet, egyes szám első személyű narratívába épített szaktanácsokat, mozgásterápiás könyvet, nevelésterápiás könyvet, a helyzet pszichológiai feldolgozását segítő könyvet – de olyat nem, ami egyben tartalmazta volna az összes infót, amit fontos észben tartani az ADHD-val kapcsolatban. Nem is volt ilyen könyv a magyar könyvpiacon, de ez a helyzet szerencsére mára megváltozott: Christine Ettrich és Monika Murphy-Witt A hiperaktív, figyelemhiányos gyerek – Segítség az ADHD megértéséhez és kezeléséhez című könyve nemrég jelent meg a Móra Kiadó Családi Iránytű sorozatában. A sorozatcím találó, bár ezt a könyvet nemcsak a szülők és a nagyszülők, hanem a tanárok is haszonnal forgathatják. A könyvpiacon általában domináns angolszász helyett itt a német (mondhatjuk úgy is, hogy európaibb) megközelítéssel találkozunk, amiben talán könnyebben ráismerhetünk a problémákra és az azok megoldási lehetőségeire. (A fordító ügyelt arra, hogy a német mellett a magyar rendszer sajátosságait is ismertesse.) A három nagy egység – az ADHD mibenléte, a szakemberek által nyújtott terápiák, az otthoni kezelési lehetőségek –  közül az utolsó a leghangsúlyosabb, a könyv felét ennek ismertetése teszi ki. ADHD-t csak szakember diagnosztizálhat, de a könyv kérdőíve segítheti a szülőt abban, hogy felismerje, valóban ADHD-val áll-e szemben vagy csak a fokozott (pl. családi) feszültség miatt jellegzetes a gyermek magatartása; és ha valóban ADHD-re utalnak a jelek, milyen területen a legsúlyosabbak a tünetek. A terápiás megoldások bemutatásánál szimpatikus, hogy a multimodális megközelítést hangsúlyozza, és a gyógyszeres kezelés előnyeit és hátrányait egyaránt ismertet. A nálunk is ismert kognitív viselkedésterápia és szülőtréning mellett a szenzoros integrációs terápiát, a pszichomotorikus fejlesztést, a homeopátiát, az étrendterápiát, a neurofeedback-et, az ergoterápiát (finommotorikus fejlesztés), a beszédterápiát, valamint a ló- és kutyaterápiát is bemutatja, mindenhol utalva azokra a hatásokra, melyek indokolhatják használatát. Az ismertetett terápiák nagy része nálunk “alternatívnak” számít, de valójában logikusabb a szerzők integratívabb szemlélete, hiszen ezek a terápiák sem egymásnak, sem a hivatalos kezelési módnak nem alternatívái, inkább egy közös paletta részeit képezik, melyről a szülők válogathatnak. A Hogyan boldoguljunk a hétköznapokban és az iskolában című harmadik fejezetnek elsősorban a szellemiségét és a hangvételét emelném ki. Azt gondolom, hogy ha valaki átveszi ezt a józan és bizakodó hozzáállást, már azzal legalább annyit segít a gyermekének, mintha a gyakorlatba ülteti a tanácsokat, tippeket, infókat. Pedig azok is nagyon követendők, akár a hétköznapok menedzseléséről, akár a házi munkamegosztásról, a tanulási készségek fejlesztéséről, a lazítási technikákról van szó. A személyiség- és a társas viselkedés fejlesztésével kapcsolatos részben sok számomra is új módszert találtam, pl. az alábbit: “Érzelmi pingpong Üljenek le egymással szemközt úgy, hogy jól lássák egymást. Most kérdezze meg gyermekét: ma hogyan érzi magát, és miért? Lehet, hogy azt mondja: “Nagyon boldog vagyok, mert nincs iskola, és süt a nap. Ön ismételje meg, mondja,...

Read More

A Z generációról – kritikus szemmel

Posted by on jan 30, 2015 in Blog, Nevelés |

Korábban már írtam Tari Annamária Y generáció című könyvéről, most Z generáció címmel megjelent könyvével kapcsolatban osztom meg gondolataimat olvasóimmal. Mivel Z generációnak az 1995 és 2005 között születetteket nevezzük, a könyv szükségszerűen a gyermekkorral és az életbe való kilépés helyzeteivel foglalkozik – Tari Annamáriához megszokottan rendkívül kritikusan. Sok gondolattal már találkozhattunk Y generáció című könyvében: a szülők és tanárok iránti tisztelet hiánya, a média által kínált, nem a gyerekek épülését szolgáló élmények és ideálok, az internet nyújtotta anonimitás kedvezőtlen hatásai, az egyre szaporodó pszichés problémák (2020-ra várhatóan az 50%-ot is meghaladja a pszichés problémával élők aránya a gyerekek között és a felnőttek között egyaránt) stb. A „netgeneráció” esetén azért jelent még nagyobb veszélyt ez a szocio-kulturális környezet és a gyermekek ezzel összefüggő pszichológiai adottságai, mert az egészséges én kialakulását gátolhatják, és az online és offline személyiségre szétválását, a valós társas kapcsolatok kiüresedését eredményezhetik. Akárcsak a számítógépes játékokban, az élet egyre több területén a folyamatra esik a hangsúly (pl. egy információ elérési útvonalát könnyebben felidézzük, mint magát az információt), pedig valódi fejlődés csak a tartalomra való odafigyelés mellett megy végbe. Jó meglátás, hogy a Z generációs gyerekek szülei kevésbé tudják biztosítani a meghitt családi együttléteket és hagyományos nevelést gyereküknek, mint a korábbi generációk családjai: az X generációs szülők általában sokat dolgoznak, és a nevelést gyakran feladatnak tartják, ahol a megfelelő különórák kiválasztása és leszervezése több energiájukat viszi el, mint maga az érzelmi kapcsolatépítés. Az Y generációs szülők lazábbak, nagyobb hangsúlyt fektetnek a gyermek egyéniségének spontán kibontakozására, de éppen ezért nem nevelik (“túl”) őket. De nem igazságos a szülőket kárhoztatni emiatt, mivel az ő dolguk is nehezebb, mint a korábbi generációk esetében. Hasonló változások történtek a szülő-gyermek viszonyban, mint a tanár-diák kapcsolat terén. Ez utóbbiról írja a szerző a következőket: „…A tanári munka tehát ma már nemcsak abból áll, hogy a szaktudást kell átadni a diákoknak. Sokkal nehezebb lett ennél. Mozaikszerű érettséget mutató kamaszcsoport vezetésében kell helytállni, amihez érdemes pszichológiai szempontokat is figyelembe venni, mert egy-egy órai helyzet kísértetiesen hasonlíthat egy olyan szabadinterakciós csoporthoz, amit egy terapeuta vezet.” Bár Tari Annamária hatalmas apparátust megmozgat, sok forrásból idéz, számomra valahogy mégsem elevenedik meg a Z generáció a maga hús-vér valóságában – úgy érzem, előző könyve árnyaltabb volt, az Y generációról valószínűleg több klinikai tapasztalattal rendelkezik. A könyvből nehéz inspirációt meríteni a hétköznapokra, mert főleg diagnosztizál, ritkán javasol megoldást. Nagy különbség van aközött pl., ahogyan Tari kijelenti, hogy a felnőttek is felelősek azért, hogy a gyerekek felnőttként kommunikálnak akkor is, ha éretlenek egy-egy adott téma szempontjából (ugyanis a felnőttek elfelejtettek korábban gyereknyelven beszélni a gyerekkel), vagy ahogy ugyanezzel a problémával kapcsolatban Kim John Payne elmondja, miért és hogyan érdemes a gyereknek szánt, felnőttvilágról szóló információt a szükséges minimumra redukálni. Ez nem von...

Read More

„Vagy – mintha független létező volna – a probléma tart téged kontrollban, vagy te próbálod meg átvenni a kontrollt” -beszélgetés Szentesi Balázzsal, a Diszlexia Központ trénerével

Posted by on jan 16, 2015 in Blog, Nevelés |

-Üdvözöllek, Balázs. A Diszlexia Központ nemsokára adhd-val élők számára indít tréninget, melyet Te tartasz – ennek kapcsán vettük fel a kapcsolatot. Szeretném, ha röviden bemutatkoznál, és elmondanád, hogy kerültél kapcsolatba ezzel a témával. -Szentesi Balázs vagyok, kulturális antropológus, specifikus tanulási zavar-terapeuta, művészetterapeuta. 2008 óta a Nap-Kör Mentálhigiénés Alapítvány Serdülő és Felnőtt Diszlexia Központjában tartok tanulásmódszertan és életviteli tréningeket, illetve képességfelmérést, tanácsadást is végzünk. Nekem ez a téma a tanítás/tanulás kérdése felől jött, hogy a nehézségek mikor, kinél, hogyan alakulnak ki, és mit lehet vele kezdeni. Most a doktori kutatásomban is hasonló témával foglalkozom: iskolából kimaradó, amúgy jó képességű gyerekekkel, és azzal, hogy a tanári kommunikáció hogyan segítheti az iskolában való benntartásukat. Emellett önkéntesként is dolgozom a Csobánkai Tanodában, ahol hátrányos helyzetű gyerekeket korrepetálok. -Figyelemzavarosokkal mikor kezdtél el dolgozni? -Amikor 2008-ban dr. Gyarmathy Éva szupervíziója mellett létrehoztuk ezt a munkacsoportot a Nap-Körben, akkor már eleve úgy álltunk hozzá, hogy bármiféle tanulási vagy teljesítményzavarral foglalkozunk. A munkánk során azt tapasztaltuk, hogy a hozzánk jelentkezők nagyrésze nem diszlexiával küzd, bár a diszlexia tüneteit hordozzák. Például van, akinél ugyanúgy előfordulnak betűtévesztések, mint a diszlexia egyes típusainál, de nincs benne olyan rendszerszerűség, ami a diszlexiával küzdőknél szokott lenni. Nem ugyanazokat a betűket téveszti rendszeresen, hanem attól függően téveszt, hogy mikor kezd fáradni a figyelme. Akinél felmerül az ADHD, elküldjük vizsgálatra a felnőtt ADHD ambulanciára. Ha jól emlékszem, eddig minden ilyen esetben megállapítottak figyelemzavart. De az a tapasztalatom, hogy a mi munkánk szempontjából majdnem mindegy, hogy diszlexia, hiperaktivitás vagy más van a tanulási zavar mögött. 12 éves korig lehet fejleszteni, utána már maradványtünetekről beszélünk, amit kompenzálni lehet. Mi ezt csináljuk. 12 év fölöttieket fogadunk, felső korhatár nincs, és erre vannak kidolgozva a mérőeszközeink és a tréningjeink. -Tréningekkel segítitek a maradványtünetek eltűnését? -Van egy egyéni tanulásmódszertan tréningünk, ami az olvasási nehézség kompenzálására alkalmas szövegfeldolgozó módszereket tartalmaz. Nem a tüneteket mulasztják el, hanem a tünetek ellenére segítenek átlátni egy szöveg tartalmát, a benne lévő logikai kapcsolatokat. Másik fő technika, amit tanítunk, a mindmapping. Azt is megnézzük, hogy ki, melyik észlelési csatornáját használja legjobban, tehát vizuális, auditív vagy taktilis-mozgásos úton tud jobban tanulni, és ehhez alakítjuk a tréninget. -A hatékonysággal kapcsolatban van valami visszajelzésetek? -A technikák maguk olyanok, mint a biciklizés, némi próbálkozás után menni fog, utána lehet tökéletesíteni. A tréningen szinte mindenki meg tudja csinálni. Nagyon sokan maguk is meglepődnek ezen. De van, aki azon lepődik meg, hogy ez sem megy magától, tehát ebbe is energiát kell fektetni. Vannak jó visszajelzéseink, sikeres vizsgázók, volt klienseinken keresztül érkező újak, szakmán belüli ajánlások. De ez nem csodaszer. Nagyon sok múlik azon, hogy a kliens hol tart lelkileg, mennyi energiát bír vagy hajlandó befektetni a dologba, vagy mennyire várja azt, hogy magától megoldódjon a problémája. Olyan is volt persze, akinek...

Read More