Sok könyvet ajánlottam már a blogomon a kedves olvasóim figyelmébe: orvosi szemszögből megírt könyvet, egyes szám első személyű narratívába épített szaktanácsokat, mozgásterápiás könyvet, nevelésterápiás könyvet, a helyzet pszichológiai feldolgozását segítő könyvet – de olyat nem, ami egyben tartalmazta volna az összes infót, amit fontos észben tartani az ADHD-val kapcsolatban. Nem is volt ilyen könyv a magyar könyvpiacon, de ez a helyzet szerencsére mára megváltozott: Christine Ettrich és Monika Murphy-Witt A hiperaktív, figyelemhiányos gyerek – Segítség az ADHD megértéséhez és kezeléséhez című könyve nemrég jelent meg a Móra Kiadó Családi Iránytű sorozatában. A sorozatcím találó, bár ezt a könyvet nemcsak a szülők és a nagyszülők, hanem a tanárok is haszonnal forgathatják. A könyvpiacon általában domináns angolszász helyett itt a német (mondhatjuk úgy is, hogy európaibb) megközelítéssel találkozunk, amiben talán könnyebben ráismerhetünk a problémákra és az azok megoldási lehetőségeire. (A fordító ügyelt arra, hogy a német mellett a magyar rendszer sajátosságait is ismertesse.) A három nagy egység – az ADHD mibenléte, a szakemberek által nyújtott terápiák, az otthoni kezelési lehetőségek –  közül az utolsó a leghangsúlyosabb, a könyv felét ennek ismertetése teszi ki.

ADHD-t csak szakember diagnosztizálhat, de a könyv kérdőíve segítheti a szülőt abban, hogy felismerje, valóban ADHD-val áll-e szemben vagy csak a fokozott (pl. családi) feszültség miatt jellegzetes a gyermek magatartása; és ha valóban ADHD-re utalnak a jelek, milyen területen a legsúlyosabbak a tünetek. A terápiás megoldások bemutatásánál szimpatikus, hogy a multimodális megközelítést hangsúlyozza, és a gyógyszeres kezelés előnyeit és hátrányait egyaránt ismertet. A nálunk is ismert kognitív viselkedésterápia és szülőtréning mellett a szenzoros integrációs terápiát, a pszichomotorikus fejlesztést, a homeopátiát, az étrendterápiát, a neurofeedback-et, az ergoterápiát (finommotorikus fejlesztés), a beszédterápiát, valamint a ló- és kutyaterápiát is bemutatja, mindenhol utalva azokra a hatásokra, melyek indokolhatják használatát. Az ismertetett terápiák nagy része nálunk “alternatívnak” számít, de valójában logikusabb a szerzők integratívabb szemlélete, hiszen ezek a terápiák sem egymásnak, sem a hivatalos kezelési módnak nem alternatívái, inkább egy közös paletta részeit képezik, melyről a szülők válogathatnak.

A Hogyan boldoguljunk a hétköznapokban és az iskolában című harmadik fejezetnek elsősorban a szellemiségét és a hangvételét emelném ki. Azt gondolom, hogy ha valaki átveszi ezt a józan és bizakodó hozzáállást, már azzal legalább annyit segít a gyermekének, mintha a gyakorlatba ülteti a tanácsokat, tippeket, infókat. Pedig azok is nagyon követendők, akár a hétköznapok menedzseléséről, akár a házi munkamegosztásról, a tanulási készségek fejlesztéséről, a lazítási technikákról van szó. A személyiség- és a társas viselkedés fejlesztésével kapcsolatos részben sok számomra is új módszert találtam, pl. az alábbit:

“Érzelmi pingpong

  • Üljenek le egymással szemközt úgy, hogy jól lássák egymást. Most kérdezze meg gyermekét: ma hogyan érzi magát, és miért?
  • Lehet, hogy azt mondja: “Nagyon boldog vagyok, mert nincs iskola, és süt a nap. Ön ismételje meg, mondja, hogy megérti, aztán vigyen bele a játékba egy másik érzést, például.” Megértem, hogy boldog vagy, mert tanítási szünet van, és süt a nap. Én viszont inkább nyugtalanságot érzek.”
  • Most ismét a csemetéje van soron: “Megértem, hogy nyugtalanságot értel. Én dolgozatírás előtt szoktam nyugtalankodni.” És megint ön: “Megértem, hogy dolgozatírás előtt nyugtalan vagy. Én ilyenkor inkább feszült vagyok…”
  • Olyan ez, mint valami pingpong: oda-vissza. Érdekes megfigyelni, egy-egy helyzet mennyire különböző érzelmeket képes kiváltani. Fontos, hogy sose mondjunk ellent a másiknak, hanem mindig tanúsítsunk megértést érzelmei iránt.”

(Christine Ettrich-Monika Murphy-Witt. A hiperaktív, figyelemhiányos gyerek)

Milyen sok minden benne van ebben a kis gyakorlatban! Aktív figyelem, empatikus reagálás, saját érzelmek beazonosítása, verbalizálása, tudatos keresés a megélt érzelmi állapotok között – csupa olyan működés, ami az ADHD-s (vagy autisztikus) gyermekeknél általában az átlagnál nehezebben megy. A könyvben szerepel továbbá masszázs, progresszív izomrelaxáció, coaching típusú nevelési elvek, lazító jóga-pózok és kineziológiai alapok – végre egy szakember által írt szép kiállítású könyvben összegyűjtve megtalálható mindez (Christine Ettrich a Lipcsi Egyetem gyermek- és ifjúsági pszichiátriai klinikáját vezette egy évtizeden át).

Egyedül a jutalompontrendszerről nem osztom a szerzők nézeteit – nálunk csak az étkezésnél van pontozás, de az is azért, hogy a gyerekek biztosan megegyék a heti máj, tojás stb. adagjukat (amíg nem volt nyilvántartás, mindig alkudoztak, és sokszor engedtem is a “majd holnap”-nak, de így feketén-fehéren kiderül, hogy állunk:). Itt sincs plusz jutalom a végén. Nem látom be, hogy ha a büntetések esetén megpróbálunk a természetes következményekre szorítkozni, akkor miért kellene máshogy tenni a jutalmazás terén. De ez egy mellékes megjegyzés, ahogy a téma is az a könyvben, mindössze négy és fél oldalt kapott.

Az az üdítő ebben a könyvben, hogy nem bajlódik azzal a fontos, de a hétköznapokban támpontot nem nyújtó kérdéssel, hogy ki tehet az ADHD-ról – egyszerűen támaszkodik arra a tapasztalatra, hogy a szülő nagyon sokat tehet ellene. Hasonlóképpen nem foglalkozik azzal sem, hogy az egyes módszerek enyhítik-e magát az ADHD-t vagy “csak” javítják az ADHD-s gyermek működését – a szülő számára ezek a szakmai kérdések nem relevánsak. És nem foglalkozik azzal sem, hogy “mit ne”: a “ne lásson monitort a gyerek” és a “ne adj neki cukros üdítőt“-típusú ajánlások csak új terhet raknak a szülőkre. Ez a könyv olyan szellemiséggel íródott, amellyel érdemes az ADHD-s gyermekeket is támogatni: vidáman, sok különböző módszer közül a legtesthezállóbbat kiválasztva, a “mit ne” helyett a “mit igen és hogyan“-ra építve.

Ha tetszett az írás, olvass el egy másik hasonló témájút is, melynek címe Integrált gyermeki elme!