Egy hete arról írtam, hogy egy ADHD-s/diszlexiás angol úriember, Dominic O’Brien hogyan  váltotta át frusztrációját memória-világbajnoki címmé. Sajátos mnemotechnikáját valószínűleg nehéz hétköznapi szinten is használni, de felfedezése –  vagyis az, hogy az emlékező fantáziavilágába átkódolva minden információ tárolható – mindenképpen fontosnak tekinthető.

Saját bevallása szerint a módszere mellett az agytréningtől kapta a legnagyobb segítséget. Mivel abból él, hogy memóriaversenyeken és partikon szerepel, nem engedheti meg magának, hogy agya megbízhatatlanul működjön. Könyvében részletesen beszámol arról, hogy fő edzőpartnere az agytréner-gépe, és mentális állapotát folyamatosan ellenőrzi EEG-készülékén. Lelkesedésből sok ismerőse agyhullám-mintázatát is megnézte, és a következőket állapította meg:

„Bár mindenki agya egyéni, észrevettem, hogy van az emberek között egy viszonylag kis százalék, akik boldog, egészséges életet élnek, feltűnően hatékony memóriájuk van, és ezek agyhullámában jelentkezik egy bizonyos közös minta. Van köztük zongoraművész, ügyvezető igazgató, tévéproducer és főállású anyuka is. De három vonásuk közös:

  1. Ami a legfontosabb: az amplitúdó ereje kellő egyensúlyban van az agy két féltekéje között.
  2. Komoly mobilitás látható a frekvenciatartományban bétától deltáig (vagyis könnyen tudnak váltani). Ez lényeges az agy erejének optimalizálásához, hasonlóan ahhoz, ahogyan a sebességváltás létfontosságú a motor erejének kihasználásához.
  3. Erőteljes alfa-hullámokat tudnak előállítani – 10 herzen -, ami jelzi, hogy képesek ellazulni és információkat befogadni.”

O’Brien jól összefoglalta az agytréninggel elérhető, kívánatos állapot fő jellemzőit, nézzük meg egy kicsit részletesebben.

  1. Ha a két agyféltekében uralkodó agyhullám-mintázat azonos, erősítik egymást, és a „teljes agy” az adott tevékenységre koncentrálva hatékonyabban működik. ADHD-seknél az átlagnál ritkábban jön létre ez az ideális állapot, nekik sokszor nincs szinkronban a két agyféltekéjük.
  2. A sebességváltás alapvetően fontos a jó agyműködéshez, hiszen minél hamarabb kerül  az ember az adott tevékenységnek megfelelő mentális állapotba, annál jobb: ha nem veszti el az elején a fonalat egy gondolkodást igénylő feladat esetében, ha már az első percekben el tud lazulni úszás közben… ADHD-seknél általában ez különösen nehezen megy, sokszor már a tanulási folyamatra is túl későn hangolódnak rá ahhoz, hogy igazi sikerélményt okozzon nekik, ha később fenn tudják tartani figyelmüket.
  3. Az alfa-hullámok szerepét nem lehet eltúlozni: ez a stresszel való megküzdés legfontosabb eszköze. Stresszes állapotban a szervezet a tűzoltással van elfoglalva, így nem jut elég ereje a „valódi” feladatokra. Sok ADHD-s nem tud elég erős alfa-hullámokat előállítani – vagy azért,  mert ez is agyműködésük sajátossága, vagy azért, mert az átlagnál több stressz éri őket.

O’Brien az agytréninggel és az agyféltekék együttműködését erősítő, a fogalmi és képi gondolkodást összekapcsoló memória-technikájával már bizonyára megfelel az általa felsorolt három optimum-kritérium mindegyikének, és agyhullámai alapján nem ADHD-s. Felvetődik a kérdés, hogy jelenleg ADHD-snak tekinthető-e vagy sem. A pszichiáterek szerint az ADHD-s gyermekek 20%-a gyógyul meg felnőttkorára – valószínűleg hősünket is közéjük sorolnák, hiszen vélhetően nem szórakozott, nem türelmetlen, nem alacsony az önértékelése, és képes megszervezni tevékenységeit. Viszont „ADHD-s korából” megőrizte az erősen vizuális és kreatív gondolkodásmódot, és azt, hogy semmit sem „természetes módon”, spontán jegyez meg.

Jó, hogy nem nekünk kell megoldanunk ezt a terminológiai problémát.:)  És az is jó, hogy élő bizonyíték van rá: az ADHD nemcsak sportbeli (Michael Phelps),szórakoztatóipari (Britney Spears), üzleti (Bill Gates) vagy tudományos (Albert Einstein) csúcsteljesítmények alapja lehet, de még a legkényesebb területen, az irányított figyelem és memória terén is lehet kimagasló szinten teljesíteni vele.