Nemrég bizonyította be egy tudományos kutató azt a sokak által sejtett tényt, hogy a gyerek temperamentuma, személyisége erősen befolyásolja a szülő viselkedését, nevelési módszereit. Könnyebb kedvesen és harmonikusan nevelni egy olyan gyereket, akiből magából is kedvesség és harmónia sugárzik, mint egy dacos, vagy éppen környezete iránt közömbös kicsit. Pedig a nevelés kétirányú volta miatt éppen ez utóbbi esetekben létszükséglet, hogy plusz érzelmi energia kerüljön a rendszerbe, ellenkező esetben küszködés, egymás energiáinak végletes lehasználása válik jellemzővé. Egy gyerektől nem várható el, hogy ezt felismerje, így a szülő feladata, hogy erősítést keressen.

A jó hír az, hogy nemcsak költséges vagy bonyolult módszerek révén lehet pozitív érzelmi többletet bevinni a nevelésbe: sokszor elég a tudatosabb, önreflexívebb, mindful nevelés néhány elvének gyakorlatba átültetése is. A mindfulness szellemiségéről és nevelési elveiről írt korábbi írásomban már idéztem dr. Szondy Mátét, aki a következőkkel jellemzi a mindfulness-t (éber tudatosságot vagy tudatos jelenlétet):

  • jelen pillanatra irányított tudatos figyelem, a pillanatban élés;
  • ítélkezésmentesség;
  • reaktivitás-mentesség (nem robotpilótaként működünk, hanem tudatos döntéseket hozunk);
  • kíváncsiság;
  • elfogadás.

Ennek megfelelően a mindful szülőség legfontosabb jellemzője is az, hogy megpróbáljuk magunk mögött hagyni automatizmusainkat, és olyan friss szemmel tekintünk minden nevelési helyzetre, mintha először történne meg. Érdemes elvonatkoztatni a szituáció tartalmától, és arra is figyelni, ami belül, érzések szintjén zajlik bennünk – és ami feltehetően a gyerekben zajlik. Sokszor már a reakciónk késleltetése is elég ahhoz, hogy adekvátabb, társas szempontból előrevivőbb válasz szülessék. A kölcsönösséget azonban sokáig nem szabad elvárnunk, hiszen a gyerekektől távol áll az ilyenfajta megfontoltság, és empátiájuk is csak fokozatosan alakul ki. A nevelési folyamat egyik végcéljaként tekinthető, hogy automatizmusoktól és „emberi játszmáktól” többé-kevésbé mentes személyiség szülessen meg. ADHD-s és autisztikus gyerekeknél különösen nagy feladatot jelent az elmeolvasás (theory of mind) megtanítása, hiszen ők nem utánzással, hanem racionális alapon tudják azt elsajátítani. Ezt azzal lehet segíteni, ha a szülő explicite elmagyarázza az egyes társas helyzetek verbális és non-verbális tartalmát – nemcsak valós helyzetek, de pl. rajzfilmek jelenetei is alkalmasak lehetnek erre a célra. (Nálunk pl. a Vuk rajzfilm nagyon bevált…) Egy másik, tapasztalataim szerint hatékony módszer az állatok gondolatainak „kihangosítása”: egy vadul ugató kutya, egy járdán ténfergő macska vagy egy céltudatosan jövő-menő teknős mind alkalmasak arra, hogy mini-pszichodráma szereplői legyenek, és megfogalmazzuk a nevükben, mit miért tesznek. A gyerekek ezt könnyen megtanulják, és alig várják, mikor bukkan fel egy másik állat, akinek a bőrébe bújhatnak:)

A mindful szülői magatartás lényeges része még az önreflexió: ha készek vagyunk szembesülni saját gyerekkorunkkal és levonjuk annak tanulságait, tudatosabban foglalkozhatunk gyermekünkkel. A tévhittel ellentétben nem a rossz gyerekkor, hanem a rossz és feldolgozatlan gyerekkor az, ami nehezíti saját gyerekünk nevelését, mert ilyenkor nem teszünk erőfeszítést arra, hogy megszerezzük a harmonikus neveléshez szükséges tudás- és élményanyagot.

Az amerikai egyetemeken gyakran vizsgált és nagyon hatékonynak talált mindfulness alapú stresszcsökkentő tanfolyam (MBSR) kidolgozója, Jon Kabat-Zinn és felesége egy könyvben (Everyday Blessings: The Inner Work of Mindful Parenting, magyarul nem adták ki) foglalta össze a mindful nevelés szerintük legfontosabb alapelveit. A lista a következő tanácsokat tartalmazza:

1. Minden nap szánjunk egy kis időt arra, hogy a gyerek szemszögéből tekintünk a világra! Mi vár rájuk aznap?

2. Gondoljuk végig, érezzük át, hogyan lát minket a gyermek! Hogyan kellene megváltozunk ahhoz, hogy pozitívabb képe legyen rólunk?

3. Feltétel nélkül fogadjuk el, szeressük a gyereket!

4. Gondoljuk végig, mit várunk el a gyerektől! Valóban az ő érdekét szolgálják az elvárások? A gyerek hogyan viszonyul hozzájuk?

5. Találjuk meg az egyensúlyt a gyerek és saját igényeink kielégítése között. Vegyük előre a gyerek igényeit, vagy keressünk közös igényeket, szükségleteket.

6. Nehéz helyzetekben maradjunk nyugodtak, és teljes figyelmünket irányítsuk a helyzetre!

7. Teljes figyelemmel hallgassuk meg gyerekünket és önmagunkat, figyeljük testi-lelki reakcióinkat, hangunkat.

8. Élvezzünk minden egyes pillanatot, és ne egy jövőbeli célra összpontosítsunk; a kihívásokat türelemmel fogadjuk, hallgassunk intuíciónkra.

9. Ha úgy érezzük, csalódást okoztunk gyerekünknek, kérjünk tőle bocsánatot.

10. Legyünk tudatában gyerekünk egyediségének.

11. Kommunikációnk legyen határozott és világos, de soha ne a saját uralomvágyunkat szolgálja.

12. Folyamatosan reflektáljunk saját belső változásainkra, fejlődésünkre.

Ha egy tételt kellene kiemelnem a listáról, az a 7., a figyelmes hallgatás lenne. Bár úgy tűnik, a gyerek akkor is nagyjából felfogja, amit mondunk neki, ha nem nézünk rá, vagy kommunikáció közben mást is csinálunk, de együttgondolkodás, társas élmény csak akkor jön létre, ha két ember kizárólag egymásra irányul. A megosztott figyelmet a gyerek is könnyen eltanulja, és így tovább fokozódhat figyelemzavara…

Ha tetszett az írás, olvass el egy másik hasonló témájút is, melynek címe Mindfulness a nevelésben!