Nézz a szemembe

Posted by on okt 2, 2014 in Blog, Nevelés |

10 éve egyáltalán nem foglalkoztatott az autizmus kérdése, de kezembe akadt egy fényképekkel illusztrált önéletrajzi mű, és alig tudtam letenni (csak az utolsó oldal után): Donna Williams Léttelenül című könyvéről van szó, melyben az azóta íróként, festőként és autizmus speaker-ként elismert hölgy ír arról, milyen nehezen találta meg önmagát – és hogy a keresés közben felfedezte problémái gyökerét, az autizmust. Szikár mondatai tűélesen rajzoltak ki egy másik világot, olyat, ahol mélységes magány van, mert a társas szabályok korántsem magától értetődőek – de ahonnan kellő akaraterővel ki is lehet törni. Nem sokkal azután, hogy elolvastam, egy barátnőm elmondta, hogy 4 éves kisfiát autizmussal diagnosztizálták, így Neki adtam ezt a könyvet. Aztán amikor pár évvel később elújságoltam Neki, hogy az enyémet is, kicsit elfogódottan kérdezte, visszaadja-e:) De nem kértem vissza a könyvet, a lényeget már kivettem magamnak belőle, szerencsére idejekorán: azt hiszem, a könyv segítségével kezdettől könnyebben értettem, hogy miben különleges a kisfiam világa, és hogyan lehet hozzá közelebb kerülni. Aztán nem is éreztem szükségét, hogy autista/ADHD-s önéletírásokat olvassak (bár talán kivételt képez Dominic O’Brien és dr. Máté Gábor önéletrajzi elemeket is tartalmazó, a blogomon is említett könyve, de ezeket nem a sztori miatt olvastam), a megkerülhetetlen filmekben úgyis hemzsegnek az ilyen furcsa figurák, l. Agymenők-sorozat, a Híd vagy a Tetovált lány. De nemrég megláttam John Elder Robison Nézz a szemembe – Életem Asperger-szindrómával című könyvét, és mivel nagyon érdekel a rock zene világa, muszáj volt megszereznem, mert belepillantva láttam, hogy Robison olyan rock-legendákkal dolgozott együtt, mint a KISS… Nem bántam meg, hogy elolvastam, a könyv a Léttelenül férfi oldalról megírt változata, ami a defókuszált tekintetű arcok fényképei helyett műszaki találmányokkal van telezsúfolva. A filozófia professzor és költőnő gyermekeként született Robison végigjárja az ADHD-s? Asperger szindrómás? gyerekek gyakori útját: nehezen barátkozó “kis professzor”, 16 évesen iskoláit elhagyó diák, egy szubkultúra “okosembere” (a KISS füst- és fényokádó gitárcsodáinak tervezője, építője), majd megbecsült mechanikus- és digitális játékfejlesztő. 35-40 éves kora után találja meg helyét: az önálló, kreatív munkát autójavítójában, majd az Asperger-szindrómások szószólójának szerepében. A könyv dr. Máté Gábor Szétszórt elmék című könyvének illusztrációja is lehetne: a különleges érzékenységgel, kiemelkedő intellektussal született, de szétcsúszott szülei által elhanyagolt gyerek csak intellektusára támaszkodva vészeli át a gyermekkort, és az igazi érzelmeket felnőttként tanulja. Pedig ő a felelős 8 évvel fiatalabb öccséért is (Augusten Burroughs számára is traumatikus volt a gyermekkor, ezt nemrég könyv és film formájában megjelent, sötét iróniájú Kés, villa, olló című művében meséli el). Egy ízben meg is beszélik, hogy egyetlen dolgot kellene lecserélni, hogy minden jó legyen: a családjukat… Robison az Asperger-szindrómát adottságnak tekinti, de nem tartja szükségszerűnek a problémás végkifejletet, és kiemeli a környezet, a család szerepét: “Hiszek abban, hogy azok a gyerekek, akik hozzám hasonlóan nagyjából az autizmus spektrum közepén...

Read More

„Azt látom, hogy a gyerkőcökből kibújik az igazi „gyerkőc-ség”, a személyiségük előjön, olyan „gyerek” gyerekekké válnak” – interjú Balla Barbarával a Growth Through Play System-ről

Posted by on Júl 23, 2014 in Blog, Nevelés |

– Üdvözöllek, Barbara. Te az Összhangban az Autizmussal szakmai vezetője és a GPS képzés magyarországi koordinátora vagy, és most abból az alkalomból találkozunk, hogy lesz egy speciális képzésetek, a GPS képzés. Minek a rövidítése a GPS? – Angolul Growth Through Play, aminek a jelentése: „fejlődés játékon keresztül”. Ezt a találó nevet adták ennek a módszernek. Egy anno Son-Rise tanár hozta létre azért, hogy sok-sok más megközelítést belegyúrva a Son-Rise-ba, kialakítson egy eszközrendszert, amit a családok igénybe tudnak venni. – Ezt Te kitanultad? -Amerikában éltem másfél évet, ahol megtanultam a Son-Rise terápiát. Child facilitator képzettséget szereztem, Son-Rise tearpeuta lettem. Kat, a Relate to Autism létrehozója Son-Rise tanár volt, és miután elkezdte a saját módszerét, tőle tanultam két éven keresztül konzultációs keretben. Nem tudom, hogy „kitanultam”-e, nagyon sok mindent tanultam, de a képzésemnek nem volt egy meghatározott vége. A GPS képzés, amit most Magyarországon Aaron DeLand tart majd, a GPS alap szintű képzése. Én azelőtt kezdtem el Kat-től magánúton tanulni, mielőtt elindította volna a tanfolyamokat. -És ezt a tudást, ezt a módszert használod, amikor a gyerekekkel dolgozol? -Igen. Az alap a Son-Rise, amihez hozzájött a Relate to Autism-os tudás, a HANDLE képzés során szerzett ismeretek, illetve voltam a BHRG diagnosztika tanfolyamán. Valamint az NLP (neuro-lingvisztikai programozás) is részét képezi a megközelítésnek, amiről nem gondolja az ember, hogy ide passzol, de nagyon hasznos dolgok vannak benne. -Miben más a GPS program, mint a Son-Rise? -A Son-Rise hozzáállásánál (szeretet, teljes elfogadás) jobbat nem lehet találni, az fantasztikus. Viszont a Son-Rise fejlődési modellje nem pszichológiai alapokon nyugszik. Kat pszichológiai alapokra helyezte a fejlődési modellt, amit használ, hogy meghatározza a célokat a gyerkőcök fejlesztése terén. Ezek leginkább a szociális, a kommunikációs és a játékfejlődés területeit érintik. Azt igyekszik segíteni, hogy a gyerkőc a természetes fejlődés menetét járja be. Azt nézi meg, hogy hol vannak azok a hézagok, elakadások, amik a természetes fejlődésmenetben jelentkeznek. Ez az egyik dolog, amiben más: mások tehát a célok, amiket használ a két program. Amivel még a Relate to Autism és a GPS modell dolgozik, az a gyerkőc figyelmi szintje. Pl. hogy felismerjük, mikor van túlstimulálódva a gyerek, és mit tudunk tenni, hogy ebből kijöjjön és újra figyelni tudjon. Ebben a Son-Rise a csatlakozást (joining)-ot követi, ami azt jelenti, hogy a gyerek csinálja a saját kis zárt tevékenységét és a felnőtt is mellette végzi a saját zárt tevékenységét, hogy megtapasztalja azt, hogy miért is teheti ezt a gyerkőc azt, amit tesz, csatlakozni tudjon ehhez a tevékenységhez. Hagyja a gyerkőcöt, hogyha ő tud nyitni, akkor nyisson. Kat ahelyett, hogy a gyerkőcre hagyná teljesen, hogy visszahozza magát a figyelmi állapotba, elkezdett afelé menni, hogy hogyan segíthet a gyermekkel foglalkozó felnőtt a gyerkőcnek, hogy nyitni tudjon. Van-e olyan inger, aminek a segítségével a gyermek...

Read More

Az Autizmus testvérszemmel kiadványról

Posted by on jún 18, 2014 in Blog, Nevelés |

Nemrég értesültem arról, hogy a Cseperedő Alapítvány gondozásában megjelent egy Autizmus testvérszemmel – Ha a testvéred autizmusos… című kiadvány, mely autisztikus gyerekek testvérének segít a helyzet feldolgozásában. Mivel a kortársak felkészítése és „bevonása” a terápiába új, ígéretes területe az autizmus kezelésének, és mert gyermekeim miatt is kíváncsi voltam, igényeltem egy füzetet. Megszoktam, hogy a szak-kiadványok helyzetleírásokat, elemzéseket, tanácsokat tartalmaznak, ezért kicsit meglepődtem a fényképalbumnak is beillő füzet láttán, mely alapvetően a jobb agyféltekére kíván hatni. De nem volt nehéz átállítani magam, mivel a helyes gyerekek, a kifejező mozdulatok és a szövegek is hamar bevonják az embert. Rendhagyó „gyerekszáj” gyűjtemény ez: az Angliában élő magyar család 10 éves Éduája mondja el gondolatait, érzelmeit 9 éves ASD-s öccsével, Csongorral kapcsolatban; a fotók az ő szavainak adnak plusz mélységet. Ilyenekre kell gondolni pl., mint „Azt szeretem a tesómban, hogy vannak dolgok amiket nagyon szeret, amikhez nagyon ért: például a vonatok, a Portal videojáték meg a Legoépítés. Szerintem ő egy igaz építőmester! Mindig csak ezekről beszél, még képes idegeneknek is elmondani a buszon.” vagy  “Fogat mosni is mindig együtt kell vele. Az azért nehéz, mert mindig fel tud bosszantódni, ha nem megyek vele fogat mosni, és mindig siettet, hogy menjek már vele.” Biztos vagyok benne, hogy minden érintettet megindítanak a gondolatok, az ismerős és mégse ugyanaz-típusú helyzetek. A Cseperedő segít abban is, hogy ne spontán, de irányítottan is elinduljon ez a reflexió: honlapjukról letölthető egy fényképalbum-sablon, melybe tematikusan rendezhetjük el gyermekünk gondolatait. Olyan kérdéskörök szerepelnek, mint „Néhány dolog, amit a testvéred nem szeret csinálni”, “Jó a tesómmal együtt lenni, amikor…” illetve “Nehéz a tesómmal, amikor…”, “Mások furcsának tartják, amikor…”, “Sokat nevetünk, amikor…”. Elsőre talán szokatlan ez a megközelítés, hiszen az autizmus-terápiákban inkább az autista gyerek önreflexióját próbálják meg növelni, pl. az én-napló írás segítségével. Nagyon jónak tartom viszont, hogy a szakemberek felismerték: a gyerek közvetlen környezetének feszültségmentesítése magában is fontos cél, és emellett erősen kihat az autista gyerek fejődésére is. Ennek eszköze lehet a készítendő gondolkodós fényképalbum, hiszen ahogy a mindful nevelés „atyja”, dr. Daniel Siegel is írja: ‘naming is taming‘ – ha megnevezel valamit, meg is szelídíted, és többé már nem lesz ijesztő és kezelhetetlen számodra… Bár azzal a szándékkal kértem a kiadványt, hogy itthon megnézzük-végigcsináljuk, hamar rájöttem, hogy ez nem is lesz egyszerű. Ott kezdődik, hogy nekünk két autisztikus fiúnk van, tehát nincs „tipikus” gyerek, aki rácsodálkozhatna az autisztikusra. Mostanra a tüneteik is annyit enyhültek, hogy nem szakértő szem nem is igen „diagnosztizálna”, tehát a leírt szituációk nagy része sem ismerős számukra. Másrészt mi nem is használjuk az autista szót, mert férjemmel együtt nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy önmagukra ne statikusan, hanem mint fejlődésben lévő egyénekre tekintsenek, akiknek bizonyos képességeik az átlagnál jobbak és gyorsabban fejlődnek, míg mások gyengébbek és lassabban...

Read More

Beszélgetés Bartha Ákos táplálkozás-kutatóval az ADHD és az autizmus esetén ajánlott étrendről és az azt kiegészítő terápiás módszerekről

Posted by on máj 21, 2014 in Blog, Táplálkozás |

-Üdvözöllek, Ákos. Azért találkoztunk újra, hogy folytassuk a korábbi beszélgetésünket, ami az interneten nagy érdeklődést keltett. És azért is, mert azóta Londonban részt vettél egy GAPS szakértői továbbképzésen. Elmondanád, hogy mik azok az új információk, amikkel gazdagodtál? – Nagyon sok fontos részlettel, kiváló szakértők ismereteivel és egy hihetetlen kapcsolatrendszerrel. Magát a GAPS-nak nevezett módszert már régóta ismerjük, de vannak apróságok, pl. az esetleges méreganyagok kivezetése, immunerősítés egyéb módjai, ami most tovább erősített az ismereteinket. Barátaimnak úgy fogalmaztam a képzés után, hogy az apróságokon kívül, amiket mi is meg fogunk vizsgálni, fontos a kapcsolat olyan szakértőkkel, akik hasonlóan gondolkodnak és dolgoznak, mint mi. Bizonyos eseteket meg tudunk beszélni azzal az 50 emberrel, aki ott volt, vagy a már végzett 7-800 szakértővel, hogy egymás tapasztalatai alapján minél hatékonyabbak legyünk minden olyan területen, amivel a mindennapokban foglalkozunk. Az étrendet ismerjük, személyre szabottan része az átfogó rendszerünk, tudjuk, hogy működik, de a tapasztalatokból származó eredményekben, kutatásokban látom a plusz értéket. Nekik kb. 10 éves tapasztalatuk van, de a népgyógyászati tapasztalatok sokkal régebbiek. Ha megfigyeljük például, szinte nincs olyan népcsoport – főleg ha a modernebb kultúrákat nézzük – amelyik ne tulajdonítanának gyógyító erőt például a fermentált ételeknek, legyenek ezek fermentált zöldségek vagy halak, húsok vagy éppen a bélrendszer számára kiváló csontlevesek/húslevesek – magyarul úgy is hívjuk ugye, hogy erőleves. Van, ahol nem marhacsontokat használnak, hanem halak csontjait, amikben ugyanúgy nagyon sok zselatin van, ami építi, táplálja az emésztőrendszert, az ízületeket és a bőrt is. Ha mást nem, ezek azok, amiket mindenkinek heti szinten fogyasztania kellene úgy, ahogy a nagyszüleink, dédszüleink idejében is. -Igen, az én gyerekkoromban is ott volt vasárnap az asztalon. – Az én dédnagyszüleim rengeteg zöldséget savanyítottak, mert másképp nem tudták tartósítani ezeket a termékeket, és valamilyen formában a sertéshúsoknál is (a füstölésen kívül) ez az egyik módja a tartósításnak. Ahogy idősödött az én dédnagymamám (97 évet élt), lehetett látni, hogy mi az, amit egyre jobban helyezett előtérbe az étkezésében. És ez a csontleves/húsleves volt. Volt, amikor az aprólékokat ette meg belőle vagy a belsőségeket, vagy csak a csirkének a lábát… Zselatinról beszélünk, szerves kéntartalmú fehérjékről, ezek teremtik meg az emésztőrendszer épségét, egységét… úgy látszik, minden korban. Ha annyit meg tudunk tenni, hogy drasztikusan csökkentjük a finomított szénhidrátokat, kivesszük a glutént és a kazeint például egy ADHD gyermek étrendjéből, és beiktatjuk heti rendszerességgel ezeket a táplálékokat, nagyon nagy lépést tettünk előre. -Nagyon jó tanácsnak tartom, mert a GAPS-től tapasztalatom szerint azért ijednek meg az emberek, mert nagyon leszűkül az ehető élelmiszerek köre, és inkább nem is vesznek át belőle semmi. A másik probléma vele, hogy az ember fokozatosan szokott elkezdeni bármilyen étrendváltoztatást, de ott egy nagyon kemény bevezető szakasz van, ha egy kicsit is problémásabb esetről van szó. Nem tudom, milyen esetben...

Read More

Tehetség és psziché gondozása

Posted by on ápr 30, 2014 in Blog, Nevelés |

A tehetséggondozás és a gyógypedagógia, pszichológia élesen elkülönül nálunk, pedig az ADHD-s és autista gyerekek szüleinek nagy része joggal érzi, hogy csemetéje mindkét szempontból jó alany. Boldi fiam kitűnő tanuló, és (nem tudom megállni, hogy ne dicsekedjem el vele) nemrég egy szavalóversenyen is különdíjat kapott. 5 és fél éves öccse, Sebi szépen olvas, és meglepően jó a logikai készsége. De a „rendszerben” Boldi autistaként, Sebi Asperger-szindrómásként szerepel, és adminisztratív akadályokba ütközhet, hogy a későbbiekben tehetségként kezeljék őket, vagy hogy „erős” iskolában tanulhassanak tovább, hiszen papírjuk alapján sok helyre nem „integrálhatók”. Magyarországon vagyunk, mindent el lehet intézni fű alatt, szépen el is tűnik a diagnózisok majdnem fele (!) az egészségügyi és az oktatási rendszer között valahol félúton, de azért nem ennek kellene lennie a megoldásnak… Egyre több tudományos alapja van annak, hogy az idegrendszeri fejlődési zavarok, a pszichés problémák illetve a későbbi magas szintű intellektuális teljesítmény között szoros összefüggés van. Az agykutatók által írt nevelési tanácsadó könyv „orchidea-típusú gyerekekként” definiálja a túlérzékeny, lassabban szocializálódó karaktert, mely fokozott gondoskodás révén jó eséllyel az átlagnál jobb eredményeket érhet el. (Populárisabb változatban Elaine Aron Szuperérzékeny-könyveiben jelenik meg ez a gondolat.) Egy friss kutatás is alátámasztja ezt: a potenciálisan bonyolultabb agyműködést lehetővé tevő nagyobb agytérfogatért felelős gének a társas készségek gyengülését is előidézik. Nem tudjuk, milyen szintű gyengülést képes kompenzálni a szülői odafigyelés és a gyógypedagógia, de azt gondolom, hogy a tehetséggondozói és a fejlesztői munka szétválasztása már a korai életszakaszban is rontja a sikeres kompenzálás esélyét. Ezt a nézetet képviseli Kristine Barnett is a Szikra című könyvében: az asztrofizikus kisfiú édesanyja a szenzoros tréningek mellett kifejezetten a speciális érdeklődést, tehetséget használja fel motivációs eszközként az általános készségek javítására is a hagyományos gyógypedagógia helyett. Az orchidea-gyerekek „pályája” szerencsés esetben úgy alakul, hogy a gyógypedagógiai megközelítés után egyre inkább tehetséggondozói attitűddel foglalkoznak velük, és ilyenkor háttérbe szorul az idegrendszeri érzékenységből fakadó, napi szinten megélt pszichés problémák kezelése. Nemcsak azért van így, mert a tehetséggondozás szaktárgyak mentén történik, hanem azért is, mert a szemlélet képviselői hajlamosak arra, hogy a tehetségeket más mércével mérjék, mint az átlagot, és az ő belső konfliktusaikra ne mint neurózisra vagy pszichózisra, hanem mint az alkotói folyamat szükséges velejárójára tekintsenek. Ezért örültem különösen, amikor a Nők Lapja Psziché áprilisi számában Átok vagy áldás a tehetség? címmel interjút olvastam dr. Bagdy Emőkével. A professzor asszony egy friss, 15-17 éves tehetségekkel végzett kutatása kapcsán mondja el a következőket: „… a pozitív deviancia mögött ott rejlik a mínuszos terület is: a szorongás, érzékenység, motivációhiány, önértékelésbeli ingadozások, félelem a kudarcoktól, és így tovább. Mindig a pozitívumokat emeljük ki, de nem nézzük, ennek mi az ára…Gyakran a kortárs élményekből, a szocializációs hatásokból kimarad, így nagy hátránnyal él társas ügyesség szempontjából a kortársai között…Mégsem csupán az okoz gondot,...

Read More