„Azt látom, hogy a gyerkőcökből kibújik az igazi „gyerkőc-ség”, a személyiségük előjön, olyan „gyerek” gyerekekké válnak” – interjú Balla Barbarával a Growth Through Play System-ről

Posted by on Júl 23, 2014 in Blog, Nevelés | 0 comments

– Üdvözöllek, Barbara. Te az Összhangban az Autizmussal szakmai vezetője és a GPS képzés magyarországi koordinátora vagy, és most abból az alkalomból találkozunk, hogy lesz egy speciális képzésetek, a GPS képzés. Minek a rövidítése a GPS? – Angolul Growth Through Play, aminek a jelentése: „fejlődés játékon keresztül”. Ezt a találó nevet adták ennek a módszernek. Egy anno Son-Rise tanár hozta létre azért, hogy sok-sok más megközelítést belegyúrva a Son-Rise-ba, kialakítson egy eszközrendszert, amit a családok igénybe tudnak venni. – Ezt Te kitanultad? -Amerikában éltem másfél évet, ahol megtanultam a Son-Rise terápiát. Child facilitator képzettséget szereztem, Son-Rise tearpeuta lettem. Kat, a Relate to Autism létrehozója Son-Rise tanár volt, és miután elkezdte a saját módszerét, tőle tanultam két éven keresztül konzultációs keretben. Nem tudom, hogy „kitanultam”-e, nagyon sok mindent tanultam, de a képzésemnek nem volt egy meghatározott vége. A GPS képzés, amit most Magyarországon Aaron DeLand tart majd, a GPS alap szintű képzése. Én azelőtt kezdtem el Kat-től magánúton tanulni, mielőtt elindította volna a tanfolyamokat. -És ezt a tudást, ezt a módszert használod, amikor a gyerekekkel dolgozol? -Igen. Az alap a Son-Rise, amihez hozzájött a Relate to Autism-os tudás, a HANDLE képzés során szerzett ismeretek, illetve voltam a BHRG diagnosztika tanfolyamán. Valamint az NLP (neuro-lingvisztikai programozás) is részét képezi a megközelítésnek, amiről nem gondolja az ember, hogy ide passzol, de nagyon hasznos dolgok vannak benne. -Miben más a GPS program, mint a Son-Rise? -A Son-Rise hozzáállásánál (szeretet, teljes elfogadás) jobbat nem lehet találni, az fantasztikus. Viszont a Son-Rise fejlődési modellje nem pszichológiai alapokon nyugszik. Kat pszichológiai alapokra helyezte a fejlődési modellt, amit használ, hogy meghatározza a célokat a gyerkőcök fejlesztése terén. Ezek leginkább a szociális, a kommunikációs és a játékfejlődés területeit érintik. Azt igyekszik segíteni, hogy a gyerkőc a természetes fejlődés menetét járja be. Azt nézi meg, hogy hol vannak azok a hézagok, elakadások, amik a természetes fejlődésmenetben jelentkeznek. Ez az egyik dolog, amiben más: mások tehát a célok, amiket használ a két program. Amivel még a Relate to Autism és a GPS modell dolgozik, az a gyerkőc figyelmi szintje. Pl. hogy felismerjük, mikor van túlstimulálódva a gyerek, és mit tudunk tenni, hogy ebből kijöjjön és újra figyelni tudjon. Ebben a Son-Rise a csatlakozást (joining)-ot követi, ami azt jelenti, hogy a gyerek csinálja a saját kis zárt tevékenységét és a felnőtt is mellette végzi a saját zárt tevékenységét, hogy megtapasztalja azt, hogy miért is teheti ezt a gyerkőc azt, amit tesz, csatlakozni tudjon ehhez a tevékenységhez. Hagyja a gyerkőcöt, hogyha ő tud nyitni, akkor nyisson. Kat ahelyett, hogy a gyerkőcre hagyná teljesen, hogy visszahozza magát a figyelmi állapotba, elkezdett afelé menni, hogy hogyan segíthet a gyermekkel foglalkozó felnőtt a gyerkőcnek, hogy nyitni tudjon. Van-e olyan inger, aminek a segítségével a gyermek...

Read More

Gyereknevelés az éber tudatosság jegyében

Posted by on ápr 2, 2014 in Blog, Nevelés | 0 comments

Nemrég bizonyította be egy tudományos kutató azt a sokak által sejtett tényt, hogy a gyerek temperamentuma, személyisége erősen befolyásolja a szülő viselkedését, nevelési módszereit. Könnyebb kedvesen és harmonikusan nevelni egy olyan gyereket, akiből magából is kedvesség és harmónia sugárzik, mint egy dacos, vagy éppen környezete iránt közömbös kicsit. Pedig a nevelés kétirányú volta miatt éppen ez utóbbi esetekben létszükséglet, hogy plusz érzelmi energia kerüljön a rendszerbe, ellenkező esetben küszködés, egymás energiáinak végletes lehasználása válik jellemzővé. Egy gyerektől nem várható el, hogy ezt felismerje, így a szülő feladata, hogy erősítést keressen. A jó hír az, hogy nemcsak költséges vagy bonyolult módszerek révén lehet pozitív érzelmi többletet bevinni a nevelésbe: sokszor elég a tudatosabb, önreflexívebb, mindful nevelés néhány elvének gyakorlatba átültetése is. A mindfulness szellemiségéről és nevelési elveiről írt korábbi írásomban már idéztem dr. Szondy Mátét, aki a következőkkel jellemzi a mindfulness-t (éber tudatosságot vagy tudatos jelenlétet): jelen pillanatra irányított tudatos figyelem, a pillanatban élés; ítélkezésmentesség; reaktivitás-mentesség (nem robotpilótaként működünk, hanem tudatos döntéseket hozunk); kíváncsiság; elfogadás. Ennek megfelelően a mindful szülőség legfontosabb jellemzője is az, hogy megpróbáljuk magunk mögött hagyni automatizmusainkat, és olyan friss szemmel tekintünk minden nevelési helyzetre, mintha először történne meg. Érdemes elvonatkoztatni a szituáció tartalmától, és arra is figyelni, ami belül, érzések szintjén zajlik bennünk – és ami feltehetően a gyerekben zajlik. Sokszor már a reakciónk késleltetése is elég ahhoz, hogy adekvátabb, társas szempontból előrevivőbb válasz szülessék. A kölcsönösséget azonban sokáig nem szabad elvárnunk, hiszen a gyerekektől távol áll az ilyenfajta megfontoltság, és empátiájuk is csak fokozatosan alakul ki. A nevelési folyamat egyik végcéljaként tekinthető, hogy automatizmusoktól és „emberi játszmáktól” többé-kevésbé mentes személyiség szülessen meg. ADHD-s és autisztikus gyerekeknél különösen nagy feladatot jelent az elmeolvasás (theory of mind) megtanítása, hiszen ők nem utánzással, hanem racionális alapon tudják azt elsajátítani. Ezt azzal lehet segíteni, ha a szülő explicite elmagyarázza az egyes társas helyzetek verbális és non-verbális tartalmát – nemcsak valós helyzetek, de pl. rajzfilmek jelenetei is alkalmasak lehetnek erre a célra. (Nálunk pl. a Vuk rajzfilm nagyon bevált…) Egy másik, tapasztalataim szerint hatékony módszer az állatok gondolatainak „kihangosítása”: egy vadul ugató kutya, egy járdán ténfergő macska vagy egy céltudatosan jövő-menő teknős mind alkalmasak arra, hogy mini-pszichodráma szereplői legyenek, és megfogalmazzuk a nevükben, mit miért tesznek. A gyerekek ezt könnyen megtanulják, és alig várják, mikor bukkan fel egy másik állat, akinek a bőrébe bújhatnak:) A mindful szülői magatartás lényeges része még az önreflexió: ha készek vagyunk szembesülni saját gyerekkorunkkal és levonjuk annak tanulságait, tudatosabban foglalkozhatunk gyermekünkkel. A tévhittel ellentétben nem a rossz gyerekkor, hanem a rossz és feldolgozatlan gyerekkor az, ami nehezíti saját gyerekünk nevelését, mert ilyenkor nem teszünk erőfeszítést arra, hogy megszerezzük a harmonikus neveléshez szükséges tudás- és élményanyagot. Az amerikai egyetemeken gyakran vizsgált és nagyon hatékonynak talált mindfulness...

Read More

Dühkitörés kezelése innovatív módon

Posted by on jan 22, 2014 in Blog, Nevelés | 3 comments

Dühkitörésre hajlamos, rugalmatlan gyerekek segítése innovatív úton – olvastam az Duke Egyetem professzora, dr. David Rabiner által szerkesztett Attention Research Update egyik friss hírlevelének témáját. Bár a gyerekeimmel már ritkán vannak ilyen problémák, hosszú éveket töltöttünk azzal, hogy különböző módszereket teszteltünk a megoldásukra. Kíváncsi voltam, hogy az „innovatív” megközelítés mennyire hasonlít arra, amire mi jutottunk – és örömmel konstatáltam, hogy nagyjából egybeesik vele. Van tehát elméleti alapja is annak, ami nálunk kiállta a gyakorlat próbáját. Miről is van szó? A módszer fő ideológusának, dr. Ross Greene-nek alapvető tézise, hogy a gyerek büntetése ellenjavallt – különösen a dühkitörés idején, hiszen saját indulataihoz hasonlóan azt sem tudná a helyén kezelni. Ehelyett azt ajánlja, hogy értsük meg a gyerek dühkitörésének okát, és ennek függvényében alakítsuk ki a stratégiánkat. Ha a viselkedése veszélyt jelent önmagára vagy másra (1. típusú problémák), akkor közbe kell avatkozni, és fel kell vállalni a dühkitörést. Ha fontos lenne megváltoztatni a viselkedést, de azért jó lenne konfliktus nélkül megoldani a helyzetet – ilyen lehet pl. a házi feladat megírása, a szülőkkel való tiszteletteljes viselkedés kivívása, ún. 2. típusú problémák – akkor tárgyalással, közös kompromisszumkereséssel próbálkozzunk. És fogadjuk el, hogy sok olyan helyzet van, amikor minden más szülő nevel, de egy dühkitörésre hajlamos gyerek esetében tulajdonképpen nem annyira fontos a kérdés (pl. szobarend, ruhaválasztás – 3. típusú problémák), hogy megkockáztassuk a robbanást, így ezek egyelőre a gyerek igényei szerint alakulnak. (Később, ha a 2. típusú problémákat már könnyedén kezeli a család, egyre több 3-as típusú probléma kerül a 2-es problémák szintjére, dr. Greene szerint a nagy dolgok után a kisebb dolgokban is érvényesülnek majd a kompromisszumok.) Igazi nevelés tehát csak a 2. típusú problémák szintjén folyik, és itt a szülő fő feladata az, hogy kimozdítsa a gyereket a merev, fekete-fehér-igen-nem lehetőségek világából, és megtanítsa arra, hogy tudja szándékait mások számára elfogadhatóbb módon megvalósítani. Dr. Greene azt javasolja a szülőknek, hogy törekedjenek a saját maguk számára legjobb megoldás elérésére, de ha látják, hogy ez nem fog sikerülni, legyenek rugalmasak, és elégedjenek meg olyan megoldással is, ami nem félúton van az elképzelések között. Vagy halasszák el a beszélgetést, és addig hagyják a gyereket kedve szerint viselkedni, pl. tévét nézni házi feladat-írás helyett. Miben más ez, mint a hagyományos ajánlások? Az USA-ban általánosan bevett büntetés-orientált neveléselmélet szerint nem fejlődik ki a gyerekek önkontrollja, ha nem szembesülnek tettük negatív következményével. Magyarországon pozitívabb megközelítés a mérvadó, a szakemberek általában a jól felépített jutalmazási rendszer alkalmazását javasolják. Ennek szellemében a szülő „beárazza” a gyerek egyes tevékenységeit, és a gyerek ez alapján eldönti, megéri-e neki engedelmeskedni – pl. hogy gyűjt-e jutalompontokat egy konkrét ajándék megszerzése érdekében. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy a rendszernek stabilnak és kiszámíthatónak kell lennie, az eseti alkudozás nem kívánatos. Dr. Greene kollaboratív nevelési modelljével...

Read More

Az érintés hatalma

Posted by on nov 27, 2013 in Blog, Neuroterápia, Nevelés |

Az ADHD forradalom című könyvben meglepődve olvastam, hogy a masszázs mint terápiás lehetőség hatását legalább olyan erős tudományos bizonyítékok erősítik meg, mint a jógáét, a relaxációét vagy a fokozott vas- vagy cinkbevitelét. Míg külföldön annyira elterjedt a módszer, hogy számos speciális módszert is kidolgoztak ADHD-s illetve autista személyek kezelésére, Magyarországon nem sok szó esik róla, és személy szerint nem is ismerek olyan szolgáltatót, akitől ilyet igénybe lehetne venni. A babamasszázs nagyon népszerű, hiszen az anyukák minden lehetséges úton szívesen építenek kapcsolatot gyermekükkel. De a babák (és szüleik) komfortérzetének növelésén túl más haszonnal is jár: dr. Sally Goddard Blythe, az INPP mozgásterápiás módszer kidolgozója említi A kiegyensúlyozott gyermek című könyvében, hogy a korai masszázs segíthet a „kinövendő” reflexek legátlásában és test-séma kifejlődésében. Kérdés viszont, hogy az érintés később is megőrzi-e szerepét mint a testi-lelki fejlődés egyik motorja. Dr. Bagdy Emőke szerint igen. A Hogyan lehetnénk boldogabbak? című könyvében írja a következőt: „bőrünk kihelyezett idegrendszerként rendkívül érzékenyen fogja fel a világ érintését”. Nem véletlen tehát, hogy „az érintés a közvetlen testi kapcsolat üzenetcsatornája, de lelki értelemben is megérintődésről beszélünk, ha valami érzelmileg elér bennünket.” Ennek bizonyítására a neves pszichológus felidéz egy kísérletet, melyben egy könyvtáros mindenkit ugyanúgy szolgált ki – azzal a kis különbséggel, hogy néhány ember kezét a könyv átadásakor finoman megérintette. Az interakciót követő elégedettség-vizsgálat feltárta, hogy a könyvtár szolgáltatásaival szignifikánsan elégedettebbek voltak azok a tagok, akiket a könyvtáros megérintett, még akkor is, ha az érintésnek nem is voltak tudatában. Néhányan közülük hajlamosak voltak olyan személyes eseményekre (beszélgetés) is „visszaemlékezni”, melyek nem zajlottak le, csupán a könyvtároshoz való közelség érzése miatt születhettek meg elméjükben… Az emberi érintés hatására jobb lesz a kedvünk, és immunrendszerünk is magasabb fokozatra kapcsol. Kifejezetten érzékeny, hiperaktív és figyelemzavaros gyerekekkel is végeztek egy kísérletet: egy Sussex-i nevelőintézetben érintésterápiát indítottak, mely a gyerekek viselkedésének jelentős javulásához vezetett: „Abban a nevelőintézetben, amelyben a terápia megkezdése előtti évben hetente ablakok törtek be és egymást veszélyesen megsebesítették a gyermekek, a terápia hatására barátságos légkörre váltó kapcsolati viszonyok alakulhattak ki.” Vélhetően a kutyás, lovas terápiák hatékonyságához is hozzájárul az érintés gyógyító ereje. Természetesen itt szintén szerepet játszik a vesztibuláris inger (pl. lovas terápia) és az, hogy az állatok irányítása során a társas szempontból fejletlen gyermek végre felelős, hatalmi pozícióba kerül, de egyes pszichológusok felvetették, hogy egy ősi ösztön, a szőrbe kapaszkodás és a szőr érintésének vágya is kielégül, és ez harmonikusabb, nyugodtabb agyműködést indukál. A szisztematikus, sokszor egész testre kiterjedő érintéssel, a masszázzsal kapcsolatos kutatások azt mutatják, hogy hatására csökken a kortizol stresszhormon szintje, és gyengül a „küzdj vagy menekülj” válaszreakció. Emellett éberebbek leszünk, javul matematikai készségünk, enyhül a depresszió és fokozódik a figyelmünk. A masszázs hatásmechanizmusa a szenzoros integrációs terápiához hasonlítható: egy terápia után autista gyermekek szignifikánsan jobban szűrték...

Read More

A tévézés lassítja az óvodások társas fejlődését

Posted by on nov 27, 2013 in Blog, Hírek |

Azok az óvodás gyerekek, akiknek a szobájában van tévé, és/vagy akinek a családja sokat “háttértévézik”, az átlagnál fejletlenebb elme-teóriával rendelkeznek, tehát nem értik meg társaikat, és nem tudnak velük jól együttműködni sem, állítják kutatók. Sok kutatás vizsgálta már a televíziózás hatását a gyerekek társas viselkedésére, de ez az első, mely a társas viselkedés mögött rejlő neuropszichológiai működést vette górcső alá az elme-teória segítségével. Az elme-teória az a felismerés, hogy minden embernek különböző elképzelései, hiedelmei, vágyai vannak, melyek – akár helytelenek is lehetnek, de – motiválják viselkedésüket. Amy Nathanson kutatásvezető szerint “a gyerekek fontos mérföldkőhöz érnek társas és kognitív fejlődésükben, amikor megérik bennük az elme-teória. A fejlettebb elme-teóriával rendelkező gyerekek jobban működnek társas viszonyokban, érzékenyebb, kooperatívabb interakciókat folytatnak a többi gyerekkel, és kisebb eséllyel folyamodnak agresszióhoz céljuk elérése érdekében.” A kutatásban 107 óvodás gyerek szüleit kérdezték ki a gyerek tévénézési szokásairól (beleértve a háttér-televíziózást is), a gyerekeknek pedig olyan feladatokat adtak, melyeket az elme-teória használatával lehetett megoldani. A gyerekek korának és a szülők szocio-ökonómiai státuszának hatását leszámítva is összefüggést találtak a tévénézés mennyiség és az elme-teória fejletlensége között. Azonban azok, akik a tévében látottakról beszélgettek szüleikkel, viszonylag fejlettebb készséggel bírtak. Az Ohio-i Állami Egyetem kutatásának angol összefoglalója itt olvasható....

Read More