A család ereje – dr. Máté Gábor és dr. Gordon Neufeld új könyve

Posted by on jún 23, 2014 in Blog, Nevelés | 1 comment

A Szétszórt elmék 1995-ös megjelenését követően majdnem 10 évvel jelent meg A család ereje, melyet dr. Máté Gábor társszerzőként jegyez. Ahogy az Előszóban írja, inkább csak katalizálta és saját tapasztaltaival gazdagította a gyermekei pszichológusa által írt könyvet, nem tekinti magát szerzőnek a szó hagyományos értelmében. A könyv tartalma viszont nagyon „mátégáboros”, így okkal vallhatja saját művének. A kötődő nevelés egyre népszerűbb nálunk is, mindenkinek eszébe jut róla a hordozókendő és hogy kedvesek vagyunk a gyerekkel. Általában egész kicsi gyerekekkel kapcsolatban használjuk, és mindig harmonikus kicsengése van. A könyv példáiban viszont idősebb gyerekek szerepelnek, és egyáltalán nem a harmónia dominál: a hangsúly azon van, hogyan küzdjünk meg a kötődő nevelést hátráltató tényezőkkel. A „főbűnös” a kortárs-orientáció, melyet a szerzők időnként hajmeresztően kemény kifejezésekkel illetnek, pl. aberrált kapcsolatok, félresiklott ösztönök, szekta stb. Sokszor kedvem támadt az ördög ügyvédjét játszani, miközben olvastam – és tényleg, mint majd részletezem, sok ponton nem is lehet vele egyetérteni – de lényegileg nagyonis tartható, amit állítanak. A gyermekek egyre gyakrabban, egyre korábban kezdik szüleik helyett kortársaik irányában megélni kötődési hajlamaikat, ami „vak vezet világtalan” helyzetet eredményez. A média által befolyásolt, kialakulatlan személyiséggel és valódi kulturális orientációval nem bíró gyerekek egymást „nevelik”, pontosabban rántják bele egy törzsi működésbe, ahol személyiségük nehezen tud szárba szökkenni. De nem ők a valódi ellenségek, hanem azok a társadalmi körülmények, melyek a szülőket arra bírják, hogy idő előtt elveszítsék a hatalmukat: a szülők munkavállalása miatt szükségessé vált bölcsődék és óvodák, a nagycsaládok sőt családok felbomlása, a gyerekek által jobban belakott közösségi média – és minden olyan életmódváltozás, mely csökkenti a gyerekkel tölthető tartalmas időt és a gyerek természetes szülőre-utaltságát. Hiába jut eszembe, hogy túlzás a kortárs-orientáció ilyenfajta démonizálása, hogy a figyelemzavar nem ebből ered (hiszen a gyerekek már születésükkor nagymértékben különböznek abban, mennyire igénylik a kötődést, és mennyire képesek ezt kifejezni), hogy a felnőtté válás természetes része a kortárs-orientáció megerősödése, hogy a felgyorsult testi érés a felelős sok problémáért (korai szex pl.), és hogy igenis léteznek igazi barátságok, építő jellegű kortárs-orientációk is, és hogy a digitális világnak is van számos pozitív hozadéka, sőt az sem biztos, hogy tényleg csak egy kizárólagos kötődés létezik a gyermekkorban, hiszen sok szerepet játszunk életünkben…de a lényeggel teljes mértékben egyet lehet érteni, már ami a szülő-gyerek viszonyt érinti: „A függetlenség az érettség gyümölcse; a mi feladatunk a gyermekek nevelésével kapcsolatban az, hogy a függőségi igényeiket kielégítsük.” Ezért a körkörös érvelés, a kulcsmondatok patetikus ismételgetése sem zavaró. És nem mellesleg a Science Daily újabb kutatásai közül sok alátámasztja dr. Máté és dr. Neufeld elméleti alapvetéseit: az USA ázsiai származású lakói, akik hagyományosan konzervatívabbak társas kapcsolataikat tekintve, és ahol az anya szigorú és következetes, de gyerekeire nagyon figyelő szerepet tölt be, eredményesebbek tanulmányi téren, és önszabályzó funkciójuk is fejlettebb....

Read More

Az Autizmus testvérszemmel kiadványról

Posted by on jún 18, 2014 in Blog, Nevelés |

Nemrég értesültem arról, hogy a Cseperedő Alapítvány gondozásában megjelent egy Autizmus testvérszemmel – Ha a testvéred autizmusos… című kiadvány, mely autisztikus gyerekek testvérének segít a helyzet feldolgozásában. Mivel a kortársak felkészítése és „bevonása” a terápiába új, ígéretes területe az autizmus kezelésének, és mert gyermekeim miatt is kíváncsi voltam, igényeltem egy füzetet. Megszoktam, hogy a szak-kiadványok helyzetleírásokat, elemzéseket, tanácsokat tartalmaznak, ezért kicsit meglepődtem a fényképalbumnak is beillő füzet láttán, mely alapvetően a jobb agyféltekére kíván hatni. De nem volt nehéz átállítani magam, mivel a helyes gyerekek, a kifejező mozdulatok és a szövegek is hamar bevonják az embert. Rendhagyó „gyerekszáj” gyűjtemény ez: az Angliában élő magyar család 10 éves Éduája mondja el gondolatait, érzelmeit 9 éves ASD-s öccsével, Csongorral kapcsolatban; a fotók az ő szavainak adnak plusz mélységet. Ilyenekre kell gondolni pl., mint „Azt szeretem a tesómban, hogy vannak dolgok amiket nagyon szeret, amikhez nagyon ért: például a vonatok, a Portal videojáték meg a Legoépítés. Szerintem ő egy igaz építőmester! Mindig csak ezekről beszél, még képes idegeneknek is elmondani a buszon.” vagy  “Fogat mosni is mindig együtt kell vele. Az azért nehéz, mert mindig fel tud bosszantódni, ha nem megyek vele fogat mosni, és mindig siettet, hogy menjek már vele.” Biztos vagyok benne, hogy minden érintettet megindítanak a gondolatok, az ismerős és mégse ugyanaz-típusú helyzetek. A Cseperedő segít abban is, hogy ne spontán, de irányítottan is elinduljon ez a reflexió: honlapjukról letölthető egy fényképalbum-sablon, melybe tematikusan rendezhetjük el gyermekünk gondolatait. Olyan kérdéskörök szerepelnek, mint „Néhány dolog, amit a testvéred nem szeret csinálni”, “Jó a tesómmal együtt lenni, amikor…” illetve “Nehéz a tesómmal, amikor…”, “Mások furcsának tartják, amikor…”, “Sokat nevetünk, amikor…”. Elsőre talán szokatlan ez a megközelítés, hiszen az autizmus-terápiákban inkább az autista gyerek önreflexióját próbálják meg növelni, pl. az én-napló írás segítségével. Nagyon jónak tartom viszont, hogy a szakemberek felismerték: a gyerek közvetlen környezetének feszültségmentesítése magában is fontos cél, és emellett erősen kihat az autista gyerek fejődésére is. Ennek eszköze lehet a készítendő gondolkodós fényképalbum, hiszen ahogy a mindful nevelés „atyja”, dr. Daniel Siegel is írja: ‘naming is taming‘ – ha megnevezel valamit, meg is szelídíted, és többé már nem lesz ijesztő és kezelhetetlen számodra… Bár azzal a szándékkal kértem a kiadványt, hogy itthon megnézzük-végigcsináljuk, hamar rájöttem, hogy ez nem is lesz egyszerű. Ott kezdődik, hogy nekünk két autisztikus fiúnk van, tehát nincs „tipikus” gyerek, aki rácsodálkozhatna az autisztikusra. Mostanra a tüneteik is annyit enyhültek, hogy nem szakértő szem nem is igen „diagnosztizálna”, tehát a leírt szituációk nagy része sem ismerős számukra. Másrészt mi nem is használjuk az autista szót, mert férjemmel együtt nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy önmagukra ne statikusan, hanem mint fejlődésben lévő egyénekre tekintsenek, akiknek bizonyos képességeik az átlagnál jobbak és gyorsabban fejlődnek, míg mások gyengébbek és lassabban...

Read More

Integrált gyermeki elme

Posted by on máj 14, 2014 in Blog, Nevelés |

Az elmúlt évtizedben rengeteget fejlődött az agykutatás, és lassan de biztosan megjelennek azok a könyvek, melyek az eredményeket lefordítják a hétköznapi gyakorlat nyelvére – így a gyereknevelés nyelvére is. Sokat idéztem az Üdvözöllek a gyermeked agyában! című könyvet, melynek egyes gondolatai alapvetően változtathatják meg felfogásunkat a gyerekek fegyelmezéséről, illetve a nem tipikus fejlődésről. Fontos állítása pl., hogy a túlérzékeny, akár neurológiai problémákkal terhelt gyermekkor megfelelő társas környezetben magas szinten teljesítő felnőttkorban folytatódhat (l. pitypang és orchidea-gyerek elmélet). Bár a gondolatok intézményi ismertsége és elismertsége úgy tűnik még várat magára, szülőként mindenképpen érdemes megismerni a tudományos tényeken alapuló megközelítést. A nemrég megjelent A gyermeki elme című könyv is hasonló szemléletű, bár tematikája szűkebb: kifejezetten azokra a készségekre fókuszál, melyeket a szülőknek kell(ene) megtanítani gyermeküknek, és szemléletében a mindfulness irányzatot képviseli. A szerzők (dr. Daniel Siegel, a UCLA orvosi karának professzora, a Mindsight Institute ügyvezető igazgatója és dr. Tina Payne Bryson, az intézet pedagógiai igazgatója) tudományos alapossággal és (időnként saját) példákkal illusztrálva mutatják be a mindful nevelés általuk kidolgozott alapjait. A könyv erőssége, hogy 12 konkrét technikát is ismertet, valamint az, hogy minden témánál megszólítja mind a gyerekeket, mind a szülő fejlődni vágyó énjét is – hiszen az tud hatékonyan mindful, integrált agyműködésű gyermeket nevelni, aki maga is elég jól működik… De miért van szükség az elme integrálására? Úgy tűnik, az alapvető nevelési célok megvalósítása érdekében. A kutatások ugyanis feltárták, hogy „gyermekeink agyi integrációjának ösztönzésével és a felső agyterületeik fejlesztésével azt készítjük elő, hogy jobb barátokká, jobb házastársakká és jobb szülőkké váljanak. Például amikor egy gyermek megtanulja pásztázni az elméjében az érzeteit, a tudati képeit, az érzéseit és a gondolatait, akkor sokkal mélyebb megértésre tesz szert önmagáról, emiatt pedig képes lesz jobban uralkodni magán, és ügyesebben fog másokhoz kapcsolódni.” A mentális egészség a szerzők szerint azt jelenti, hogy hajónkkal a „jóllét medrében” tudunk haladni, valahol középúton a merevség és a káosz között – és ezt csak jól integrált agyműködéssel lehet megvalósítani. A tudomány másik fontos felfedezése: tapasztalataink alakítanak minket, mivel a gyakran együtt tüzelő neuronok (idegsejtek) bejáratott idegpályát hoznak létre. Egy gyerek szüleinek, nevelőinek lehetősége van arra, hogy úgy alakítsák a gyermek környezetét, hogy a gyereknek része legyen a fontos tapasztalatokban. Ha azt gondoljuk, hogy ilyen koncepciózus nevelésre nincs időnk a hétköznapi élet forgatagában, akkor megnyugodhatunk: a nevelés éppen a feszültség és a hiszti pillanataiban a leghasznosabb a tanulás szempontjából. Nem arról van szó, hogy különleges körülményeket kell teremteni az adekvát tapasztalatok megszerzéséhez, sokkal inkább arról, hogy a hétköznapi helyzeteket kell jól „megoldani”. Ehhez a könyvben ismertetett alapelvek bármikor „előhúzhatók” és hasznosíthatók. De mik azok a területek, melyek működését integrálni kell? A gyermeki elmében ötről van szó részletesen: 1. jobb és bal agyfélteke, 2. felső és alsó agyterületek, 3. emlékeink, 4....

Read More

Tanácsok szülőknek dr. Máté Gábor Szétszórt elmék című könyve alapján

Posted by on ápr 16, 2014 in Blog, Nevelés |

Korábban már írtam a magyar származású világhírű orvos, dr. Máté Gábor pályájáról, és elemeztem Szétszórt elmék című könyvének újdonság-értékkel bíró tartalmi részeit is. Most egy kicsit részletesebben mutatom be a könyv gyakorlatba is átültethető gondolatait. Bár általában nem szoktam hosszú idézeteket használni, most szakítok ezzel a hagyománnyal, mert dr. Máté Gábor megfogalmazása annyira érzékletes és lényegre törő, hogy sokszor eredetiben közlöm. Az első fontos gondolata az agy plaszticitása: bár kiemelten fontos a korai fejlesztés, később sincs semmi veszve, mivel „a környezet kedvezőbbé tétele megadja az esélyt az agy fejlődésére is, a sérülések súlyosságának függvényében.” Akárcsak az Üdvözöllek a gyereked agyában című könyv szerzői az úgynevezett orchidea-gyerekekkel kapcsolatban, dr. Máté is megerősíti, hogy az érzékenység kétarcú jelenség: „igaz, hogy a gyerekek rendkívül érzékenyek környezetük negatív aspektusaira, de ugyanilyen érzékenyek a pozitív változásokra is.” A pozitív változás elérésének legfontosabb eszköze a kötődési kapcsolat bebetonozása; egy olyan szülő-gyerek viszony felépítése, ahol a gyereknek „képesnek kell lennie arra, hogy nyugtalanságát, a szülő számára legkellemetlenebb oldalát anélkül mutathassa meg, hogy a kapcsolatukat féltenie kelljen közben.” Gyakorlati síkon a következő 5 nevelés tanácsot adja a szülőknek: 1. Vállaljunk aktív felelősséget a kapcsolatért, tehát szánjunk a gyerekre elég időt és figyelmet. Ezzel tudjuk legjobban kimutatni, hogy a gyerek értékes számunkra, és így építhetjük fel a gyerek önértékelését. 2. Ne ítélkezzünk gyerekünk felett, mert ezzel szégyenérzetet keltenénk, és a gyerek azt hiheti, elfogadása, a felé irányuló szeretet a rossz cselekedetek elkerülésének függvénye. 3. Ezzel összhangban ne is dicsérjük túl a gyereket, mert ezzel is azt fejezzük ki, hogy nem a gyereket magát értékeljük, hanem azt, amit csinál. 4. Haragból sose neveljünk, inkább vonuljunk vissza, kérjünk időt, mielőtt reagálunk a problémás helyzetekre. 5. Vállaljuk magunkra a kapcsolat helyreállításának felelősségét a konfliktusok után, ne követeljük meg a gyerek bocsánatkérését, inkább építsünk hidat a gyermek felé, hogy érezze, jövő-orientáltan gondolkodunk. Van néhány tévhit is, melyekbe néha a szülők is belekapaszkodnak (legalább átmenetileg), amik azonban károsan hatnak a nevelési folyamatra. Ezek közé tartozik, hogy a gyerek azért „rosszalkodik”, mert fel akarja hívni magára a figyelmet, vagy hogy szándékosan idegesíti a felnőttet, manipulálja a szülőt – vagy akár az, hogy az ADHD-s gyerekek lusták. Az is elég elterjedt, hogy a felnőtt feszültségének, haragjának alapvető oka a gyerek viselkedése. Dr. Máté szerint viszont „amikor a gyerek „rosszalkodik”, a felnőtt reagálhat érdeklődéssel, megpróbálhatja megérteni, hogy pontosan milyen üzenetet is akar az értésére adni, és ettől sokkal hatékonyabb lehetne a reakciója is. Amikor ehelyett szülőként elönt minket a szorongás, akkor azonnal irányítani akarjuk a gyerek viselkedését, azaz a gyereket.” A fentiekből már logikusan következik, hogy dr. Máté nem a gyermekpszichiáterek által sokszor javasolt módszereket tartja hatékonynak az ADHD-s gyerekek két nagy problémájára, a dacra és a motiválatlanságra sem. Szerinte a jutalmazási rendszer nem megfelelő, mert...

Read More

Gyereknevelés az éber tudatosság jegyében

Posted by on ápr 2, 2014 in Blog, Nevelés |

Nemrég bizonyította be egy tudományos kutató azt a sokak által sejtett tényt, hogy a gyerek temperamentuma, személyisége erősen befolyásolja a szülő viselkedését, nevelési módszereit. Könnyebb kedvesen és harmonikusan nevelni egy olyan gyereket, akiből magából is kedvesség és harmónia sugárzik, mint egy dacos, vagy éppen környezete iránt közömbös kicsit. Pedig a nevelés kétirányú volta miatt éppen ez utóbbi esetekben létszükséglet, hogy plusz érzelmi energia kerüljön a rendszerbe, ellenkező esetben küszködés, egymás energiáinak végletes lehasználása válik jellemzővé. Egy gyerektől nem várható el, hogy ezt felismerje, így a szülő feladata, hogy erősítést keressen. A jó hír az, hogy nemcsak költséges vagy bonyolult módszerek révén lehet pozitív érzelmi többletet bevinni a nevelésbe: sokszor elég a tudatosabb, önreflexívebb, mindful nevelés néhány elvének gyakorlatba átültetése is. A mindfulness szellemiségéről és nevelési elveiről írt korábbi írásomban már idéztem dr. Szondy Mátét, aki a következőkkel jellemzi a mindfulness-t (éber tudatosságot vagy tudatos jelenlétet): jelen pillanatra irányított tudatos figyelem, a pillanatban élés; ítélkezésmentesség; reaktivitás-mentesség (nem robotpilótaként működünk, hanem tudatos döntéseket hozunk); kíváncsiság; elfogadás. Ennek megfelelően a mindful szülőség legfontosabb jellemzője is az, hogy megpróbáljuk magunk mögött hagyni automatizmusainkat, és olyan friss szemmel tekintünk minden nevelési helyzetre, mintha először történne meg. Érdemes elvonatkoztatni a szituáció tartalmától, és arra is figyelni, ami belül, érzések szintjén zajlik bennünk – és ami feltehetően a gyerekben zajlik. Sokszor már a reakciónk késleltetése is elég ahhoz, hogy adekvátabb, társas szempontból előrevivőbb válasz szülessék. A kölcsönösséget azonban sokáig nem szabad elvárnunk, hiszen a gyerekektől távol áll az ilyenfajta megfontoltság, és empátiájuk is csak fokozatosan alakul ki. A nevelési folyamat egyik végcéljaként tekinthető, hogy automatizmusoktól és „emberi játszmáktól” többé-kevésbé mentes személyiség szülessen meg. ADHD-s és autisztikus gyerekeknél különösen nagy feladatot jelent az elmeolvasás (theory of mind) megtanítása, hiszen ők nem utánzással, hanem racionális alapon tudják azt elsajátítani. Ezt azzal lehet segíteni, ha a szülő explicite elmagyarázza az egyes társas helyzetek verbális és non-verbális tartalmát – nemcsak valós helyzetek, de pl. rajzfilmek jelenetei is alkalmasak lehetnek erre a célra. (Nálunk pl. a Vuk rajzfilm nagyon bevált…) Egy másik, tapasztalataim szerint hatékony módszer az állatok gondolatainak „kihangosítása”: egy vadul ugató kutya, egy járdán ténfergő macska vagy egy céltudatosan jövő-menő teknős mind alkalmasak arra, hogy mini-pszichodráma szereplői legyenek, és megfogalmazzuk a nevükben, mit miért tesznek. A gyerekek ezt könnyen megtanulják, és alig várják, mikor bukkan fel egy másik állat, akinek a bőrébe bújhatnak:) A mindful szülői magatartás lényeges része még az önreflexió: ha készek vagyunk szembesülni saját gyerekkorunkkal és levonjuk annak tanulságait, tudatosabban foglalkozhatunk gyermekünkkel. A tévhittel ellentétben nem a rossz gyerekkor, hanem a rossz és feldolgozatlan gyerekkor az, ami nehezíti saját gyerekünk nevelését, mert ilyenkor nem teszünk erőfeszítést arra, hogy megszerezzük a harmonikus neveléshez szükséges tudás- és élményanyagot. Az amerikai egyetemeken gyakran vizsgált és nagyon hatékonynak talált mindfulness...

Read More