Tavaly nyáron, miután elvégeztem az ADHD coaching szemléletű tanácsadó-képzést, egy nyereményjáték nyerteseként eljutottam a Coaching Camp nevű 3 napos eseményre, ahol a vállalati HR-esek és a gyakorló coach-ok ismerkedése, műhelymunkája zajlott. Úgy látszik, a szerencse tényleg megkedvelt, mert még ott is velem tartott: a zárósorsoláson egy egyéves tréner-team coach – facilitátor képzést nyertem. Októbertől mostanáig havonta 3-4 nap reggeltől estig vállalati tréningek százain megedződött trénerektől (Márton Mónika, Münnich Iván, Bölcskei Mónika, Vass Andi) tanulhattam a szakmát, csinálhattam a gyakorlatokat tanulótársaimmal együtt. Nagy kaland volt „civilként bekerülni a pályára”, és vállalati és/vagy releváns tudományos háttérrel bíró társak között lenni, de újra bebizonyosodott, hogy megfelelő emberek társaságában sokkal fontosabb, hogy hová mész annál, hogy honnan jössz. Nem is magáról a képzésről szeretnék írni, hanem arról, hogy pár napja lezajlott a vizsga, és mivel továbbra sem tervezem, hogy vállalati közegben / témákkal fogok dolgozni, a záróvizsgám gyakorlatát a Figyelemkontroll témájából vezettem le, és a mindful szülőségről tartottam tréninget. Kezdő trénerként mindenképpen szeretnék majd elvégezni még néhány téma-specifikus képzést, mint pl. a Mindful Motherhood trénerképzőt, vagy az Erőszakmentes kommunikáció trénerképzőjét, de most saját anyagot vittem, és egyik kedvenc könyvemet, dr. Daniel Siegel-dr. Tina Payne Bryson A gyermeki elme c. könyvét „dolgoztam fel”. Erről az (állítólag nagyon sikeres:) vizsgáról írok, mert a végén volt egy játékos gondolatkísérlet, amit talán másoknak is érdemes lefuttatni. Bevezetésképpen azt tisztáztuk, ki mennyire jártas a mindfulness-témában, aztán arról ötleteltünk közösen, milyen okok állhatnak a különböző meditációs módszerek térnyerésének hátterében. Ezt követően úgy fél órában bemutattam a mindfulness irányzatot, illetve a könyvet (nem volt könnyű, napokig lehetne róla beszélni). Ismertettem az elme integrációjának 5 területét, melyet szülőként kell elősegítenünk gyerekünknél (1. jobb-bal agyfélteke, 2. alsó-felső agy, 3. emlékek, 4. tudat kereke, 5. interperszonális integráció; részletesebben itt írtam róla). Aztán jött az első „mindfulness-kérdés”: Téged melyik szólít meg leginkább? Vagy azért, mert a magaddal vagy mással való munka folyamán tudatosult benned, hogy fontos kérdés, vagy azért, mert még soha nem hallottál róla, de érdekel, vagy mert a legjobb vagy benne… Te hogy vagy ezzel, kedves Olvasó? Az elmélet után a gyakorlat sem maradhatott ki. A résztvevők eltérő tapasztalatai és érintettsége miatt nem konkrét szituációk feldolgozást választottam, hanem azt, hogy együtt lépjünk be egy elképzelt történetbe, ahol a mindful szülői készségek értelmezhetők lesznek. A Só című mese szolgált ehhez keretül (itt nézhető meg), melyben a nem éppen mindful király-apuka olyan konfliktusba keveredik lányával, mely akár végzetes is lehetne. A mesében persze minden jóra fordul a végén, de én (a cél szentesíti az eszközt) előrehoztam a pozitív végkifejletet, és arra kértem a résztvevőket, hogy játsszuk azt: a király felteszi a lányainak az ominózus kérdést, majd – valamilyen csoda folytán – „megvilágosodik”, és egyik pillanatról a másikra mindful lesz. Képes lesz arra, hogy elemezze...