kép az adhd és a család oldalhoz

12 szülői stratégia AD(H)D-s gyerekek neveléséhez

A legtöbben jól ellátjuk szülői feladatunkat. De ha az Ön fia vagy lánya ADD-ben vagy ADHD-ben szenved, a „jól” nem biztos, hogy elég. Kiváló szülőnek kell lennie ahhoz, hogy biztosítsa gyermekének a boldogságot és a jó beilleszkedést most és a jövőt tekintve, és ahhoz, hogy békés otthont teremtsen. Szerencsére bárki könnyebben válhat jóból kiváló szülővé, mint hinné. Csak néhány apró dolgot kell megváltoztatnia szülői gyakorlatán és azon, ahogy kommunikál gyermekével. Itt van néhány tipp, és azt is elmagyarázzuk, miért hatékonyak:

1. Fogadja el a tényt, hogy az Ön gyermeke sem tökéletes – mint ahogy a többi gyermek sem az.

Nem könnyű elfogadni, hogy valami „nem normális” a gyerekével kapcsolatban. De ha egy gyerek érzékeli, hogy a szüleit ez bántja, és pesszimistán látják a jövőjét, jó eséllyel nem lesz pozitív az önértékelése és nem tesz meg mindent azért, hogy felnőttként boldog legyen és megtalálja a helyét.

Ahhoz, hogy egy gyerek úgy érezze, elfogadják és támogatják, szüksége van arra, hogy érezze, a szülei bíznak a képességeiben” – mondja dr. Ken Brown-Gratchev, Ph.D., az Oregon állambeli Portland Kaiser Permanente intézetének fejlesztő pedagógusa. „Ha a szülők megtanulják észrevenni az ADD pozitívumai, mint pl. a kivételesen magas szintű energia, kreativitás és interperszonális készségek, ez gyermekeikben is tükröződik majd.”

Carol Barnier, a Connecticut állambeli New Fairfield-ből kétségtelenül azok közé tartozik, akik látják ezt a tükröződést: „A gyermekem valami csodálatos dologra hivatott, olyasvalamire, ami elérhetetlen a nyugodtabb, átlagos energiaszintű gyermekek számára” – mondja. „Számos olyan szakmát tudok mondani, ahol ez a határtalan energia hihetetlen nagy előnyt jelenthet. Irigylem is fáradhatatlan életvágyáért és arra gondolok, milyen sokra vihetném, ha én lennék ilyen szerencsés.

Figyeljen oda arra, hogy feltétel nélkül szeresse gyermekét. Kezelje őt úgy, mintha már az a személy lenne, akinek Ön szívesen látná. Ez segíteni fogja őt abban, hogy azzá is váljon.

2. Ne higgyen el minden „rossz hírt” gyerekével kapcsolatban.

Nem jó érzés, ha az ember az iskolából azt hallja, hogy lassú vagy motiválatlan a gyermeke. De ne engedje, hogy a negatív megjegyzések eltántorítsák attól, hogy oktatási szükségleteinek érdekeinek képviseletében megtegyen minden Öntől telhetőt. Az ADD-s gyerekek sikeresek lehetnek, ha megkapják a számukra szükséges segítséget.

Igaz, hogy az Ön gyermekének agya máshogy működik, de ettől még képes arra, hogy tanuljon és sikeres legyen, mint minden más gyerek” – mondja George DuPaul, Ph.D., iskolapszichológia professzor a Bethlehem-i Leigh University-n, Pennsylvania államban. „Gondoljon csak arra, hogy ha a gyereke cukorbeteg vagy asztmás, habozna-e egy pillanatig is, hogy az érdekeit képviselje?” Ahogy egy cukorbetegnek szüksége van az inzulinra, és az asztmásnak a szabad légzésre, az ADD-snek ellenőrzés alatt kell tartani tanulási környezetét.

A Warwick-i Sue Greco, Rhode Island-ről 11 éves gyermeke érdekeinek hajthatatlan képviselője. „A fiam nagyon jóeszű” – mondja. „Igazi vezető egyéniség, jó ötletekkel, de a helyi iskolában „sikertelennek” címkézték. Mivel tudom, hogy többre képes, beírattam egy katolikus iskolába abban a reményben, hogy magasabb iskolai követelmények és a szervezettség pozitív irányban fogja megváltoztatni.

3. Ne becsülje túl a gyógyszerek jelentőségét.

Kétségtelen, hogy sok ADD-s gyermek viselkedésében minőségi változást hoz a megfelelően kiválasztott gyógyszer. De nem igaz, hogy csak a gyógyszer okozza ezt a változást, és ha azt mondjuk, hogy így van, a gyerek úgy érezheti, hogy jó viselkedésének semmi köze sincs saját erőfeszítéseihez. Ha észreveszi, hogy gyermeke olyasvalamit csinál, amit többször megtiltottunk neki, győzze le magában a késztetést, hogy megkérdezze: „Elfelejtetted bevenni a gyógyszeredet ma reggel?” És soha ne fenyegesse azzal, hogy megnöveli a gyógyszeradagját csak mert valami nem odaillőt cselekedett.

„Az ilyen állítások azt sugallják, hogy viselkedését kizárólag külső tényezők irányítják” – mondja Dr. Brown-Gratchev. „A szülő dolga, hogy egyértelműen értésére adja a gyermeknek, hogy a gyógyszer ugyan feljavítja azokat a készségeket, melyekkel már rendelkezik, de nem fogja egycsapásra megoldani minden problémáját.”

Sara Bykowski, két ADD-s fiú anyja az Indiana állambeli Angolából így fogalmaz: „Azt mondom a gyerekeimnek, hogy a gyógyszer olyan, mint a szemüveg. Javítja az ember látását. A fiaim tudják, hogy a fő eszköz a magatartásuk kézben tartásában a (nem túl nagy) önuralmuk.

4. Győződjön meg róla, hogy tudja a különbséget a fegyelmezés és a büntetés között.

Milyen gyakran panaszkodott barátainak vagy családtagjainak (vagy akár terapeutájának), hogy „üvöltöttem a gyerekkel, prédikáltam neki, megfenyegettem, ultimátumot adtam neki, elvettem a játékát, visszamondtam a tervezett programját, megvesztegettem, könyörögtem neki, sőt még el is fenekeltem – és semmi se használt!” Az a baj ezzel a megközelítéssel, hogy minden gyerek összezavarodna, ha a fenyítés ilyen széles eszköztárával szembesülne. És az egyik leghatékonyabb fegyelmezési eszköz, a jutalmazás vagyis a pozitív visszajelzés még el se hangzott.

Sok szülő ugyanazt érti a ’fegyelmezés’ és a ’büntetés’ szavak alatt” – állítja dr. Sal Severe, a Hogy viselkedjünk, hogy óvodás gyermekünk is úgy viselkedjen! című könyv szerzője. Pedig valójában hatalmas közöttük a különbség. „A fegyelmezés jobb, mert megtanítja a gyereknek, hogy viselkedjen. Idetartozik, hogy elmagyarázzuk, miért helytelen a viselkedése, és rávezetjük a helyes magatartásra – ez pozitív megerősítéssel jár minden egyes alkalommal, hogy a gyerek a jó viselkedést választja. A büntetés viszont a félelemmel és a szégyennel operál, hogy kikényszerítse a gyermekből az elvárt viselkedést.”

A büntetésnek minden bizonnyal megvan a maga helye, de soha sem lehet benne verbális vagy fizikai túlkapás, és csak a legutolsó lehetőségként szabad alkalmazni. De ha pl. a gyermek többszöri tiltás hatására sem hagyja abba a macska farkának piszkálását, meg kell őt büntetni.

Az ADD-s gyerekek fegyelmezésének sokszor a legjobb módja egy egyszerű viselkedés-befolyásoló program: fogalmazzon meg korának megfelelő elérhető célokat, majd rendszeresen jutalmazzon minden kis előrelépést, míg az adott viselkedés rutinná nem válik. Ha a pozitív viselkedést jutalmazza (és nem a negatívat bünteti), segíti gyermekét abban, hogy sikeresebbnek érezze magát – és ez arra motiválja a gyermeket, hogy a megfelelő módon viselkedjen.

5. Soha ne büntesse a gyermeket olyan viselkedésért, amit ő nem tud ellenőrzése alatt tartani.

Képzelje el, hogy arra kéri 10 éves gyermekét, hogy vesse be az ágyát. Aztán képzelje el, hogy egy kis idő múlva ott találja a vetetlen ágyán, kártyával a kezében. Mit csináljon? Teremtse le, és szabjon határidőt?

Dr. Severe szerint valószínűleg nem ez a legjobb megközelítés, mert sok ADD-s gyerek nem azért nem engedelmeskedik, mert dacol a szülővel, hanem mert egyszerűen valami elvonja a figyelmét az elvégzendő feladatról, ebben az esetben az ágy bevetéséről. A figyelem könnyű elterelhetősége az ADD egyik jellegzetes tünete, olyasvalami, amit talán nem is tud irányítása alatt tartani. És ha folyton olyan viselkedésért büntetünk egy gyereket, amit ő nem is tud irányítani, kudarcra ítéli. A végén minden vágya elpárolog, hogy örömet okozzon Önnek. Azt gondolja, hogy „Minek is törjem magam?”. Ezt megsínyli a szülő-gyermek kapcsolat is.

Az ilyen helyzetekben az a legjobb, ha egyszerűen csak emlékeztetjük gyermekünket arra, hogy tegye azt, amit szeretnénk. Akkor van értelme büntetni, ha nyilvánvaló, hogy a gyermek dacol, pl. ha megtagadja, hogy bevesse az ágyát.

6. Ne hibáztasson többé másokat gyereke nehézségei miatt.

Ön olyan szülő, aki szerint mindenki hibás, csak az Ön gyermeke nem? Szokott olyanokat mondani, hogy „Az a buszvezető nem tudja megfékezni a gyerekeket”, vagy „Ha a tanár jobban tudna fegyelmezni, a lányomnak nem lenne annyi problémája az iskolában”?

Mások valóban hozzájárulhatnak gyermeke problémáihoz. De ha megpróbál kizárólag másokat hibáztatni a bajokért, arra tanítja a gyerekét, hogy ő is ezt a könnyebb utat keresse. Miért vállalna személyes felelősséget a tetteiért, ha másra is ráfoghatja őket, vagy ha azt hallja, hogy Ön sorozatosan másokat hibáztat érte?

7. Gondosan válassza külön a tettet elkövetőjétől.

„Pálcától és kövektől törhet a csontom, a szavak sose árthatnak nekem”? Ne higgye. Azok a gyerekek, akik sorozatosan rosszat hallanak magukról, a végén el is hiszik azokat.

Akármilyen frusztráló is gyermeke viselkedése, sose hívja őt „lustának”, „hipernek”, „űrből pottyantnak”, semmi olyasminek, amivel megbánthatja. Állítsa le magát, ha már a nyelvén van, hogy „Olyan trehány vagy – miért nem tudod rendben tartani a szobádat?” vagy hogy „Mi van veled? Már elmondtam egyszer, sőt ezerszer is…”

Dr. Carol Brady, Houston-i gyerekpszichológus azzal indokolja ezt, hogy „A szülőknek az ADD-t, és nem a gyereket kell az ellenségüknek tekinteni. Amikor Ön személyeskedik a gyerek ADD-vel összefüggő problémája miatt, a gyerek önértékelése hatalmasat zuhan. De ha a gyerekkel összefogva próbálja megoldani a rossz viselkedéssel összefüggő problémákat, olyan légkört teremt, ahol a gyerek érzi, hogy minden hibája ellenére szeretik és támogatják.”

Ha legközelebb gyereke szobájában borzasztó rendetlenség uralkodik, mondja neki azt, hogy „Van egy problémánk, szükségem van a segítségedre, hogy meg tudjam oldani.” Mondja neki azt, hogy nehezen tudja majd lefektetni, mert fél, hogy megbotlik a hálószoba padlóján hagyott játékokban, vagy hogy a szobában hagyott étel odavonzza a bogarakat. Kérje arra, hogy segítsen. Minél jobban bevonódik a gyerek a helyzet megoldásába, annál jobb lesz az eredmény.

8. Ne mondjon túl gyorsan nemet.

Bizonyos helyzetekben minden gyereknek meg kell tapasztalnia a visszautasítást, hogy megóvjuk attól, hogy valami veszélyes vagy helytelen dolgot tegyen. De sok szülő reflexszerűen mond nemet anélkül, hogy megfontolnák, nem lehetne-e igent mondani. És az a gyerek, aki túl sokszor részesül visszautasításban, hajlamos lázadni, különösen ha impulzív személyiség.

Miért mondanak a szülők nemet olyan gyorsan? Gyakran félelemből („Nem, nem mehetsz egyedül iskolába”), aggodalomból („Nem, nem alhatsz Botondéknál, amíg meg nem ismerem a szüleit.”), irányítási vágyból („Nem, nem eheted meg azt a nasit ebéd előtt”), vagy egy másik, fontosabbnak ítélt szükséglet miatt („Nem, nyuszikám, ma már nem játszunk, túl fáradt vagyok.”) Az okos szülő tudja, mikor mondjon nemet, és mikor van több értelme nagy levegőt venni és kimondani az igent.

Ha egy kicsit változtatunk az igen-és a nem-használatunkon, az sok esetben kellemes eszmecserét eredményezhet csúnya viták helyett.

Mondjuk a gyermeke ki akar menni játszani, de Ön azt szeretné, ha leülne és megírná a leckéjét. „Ahelyett, hogy automatikusan nemet mondana, kérje meg a gyereket, hogy segítsen kitalálni egy mindkettőjük számára elfogadható megoldást.” – javasolja Dr. DuPaul. Így a gyermek úgy érzi, bizonyos mértékig ő irányítja a helyzetet, és hogy Ön megpróbálja teljesíteni kívánságait. Kevésbé érzi majd magát frusztráltnak és együttműködőbb lesz.

9. Figyeljen oda jobban gyermeke jó viselkedésére.

Abbéli igyekezetében, hogy elnyomja gyermeke viselkedési problémáit, sok szülő figyelmen kívül hagyja a gyerek viselkedésének pozitív oldalait. Ennek eredménye egy negatív légkör, mely mintha az egész háztartást, az élet minden területét lepelként burkolná be.

Tanítsa meg önmagát arra, hogy meglássa a dolgok pozitív oldalát” – mondja dr. Severe. „Vegye észre, ha a gyerek valami jót csinált, és dicsérje meg érte. Ha megemlíti és megdicséri a kívánatos viselkedést, megtanítja a gyereket arra, hogy Ön hogy akarja, hogy viselkedjen – és nem azt sulykolja, hogy nem akarja.

Gondoljon arra, hogy sok magatartási probléma, amit az ADD számlájára ír, minden olyan korú gyermeknek a sajátja. Segít, ha olvas a gyermekkori fejlődés fázisairól, különösen ha ADD-s gyereke az elsőszülött.

Tegye a vidámságot és a nevetést a családi élet fontos részévé. Mókázzon gyermekével. Menjen vele biciklitúrára. Játsszon vele a parkban. Menjenek együtt múzeumba. Vigye őt moziba. Az biztos, hogy nehéz az ADD-vel együtt élni, de nagy a jutalma annak a szülőnek, aki közel kerül gyermekeihez.

10. Tanulja meg előre látni gyermeke bomlasztó viselkedését.

Képzelje el, hogy lányát elhívják egy buliba. Ez jó hír, különösen olyan gyerek esetén, aki nem túl népszerű a társai körében. Most képzelje el, hogy a buli egy olyan lánynál van, akivel a lánya nemrég veszett össze. Ön csak ül és bízik benne, hogy minden jól alakul majd?

Ezt nem szabad” – figyelmeztet dr. DuPaul. „A szülők túl sokszor csak lereagálnak helyzeteket ahelyett, hogy előre gondolkodnának és terveznének.” Szerinte egy egyszerű tervre van csak szükség, hogy megakadályozzuk, hogy egy pozitív élmény minden érdekelt számára negatívvá váljon.

“Nálunk létezik a TERV” – mondja Sara Bykowski. “Mielőtt bemegyünk egy boltba vagy a barátaink lakásába, megbeszéljük, milyen viselkedést várunk el, és milyen lehetséges buktatók várnak ránk. Minden felmerülő problémára van kezelési tervünk. Pl. azt mondom neki: „Beszélhetnénk egy percet?” – és elvezetem a csoporttól. Megbeszéljük, mi történik, és megpróbálunk kitalálni valami megoldást. Még mindig előfordul, hogy idő előtt kell távoznunk, de már egyre ritkábban.”

Bármit is csinál, legyen következetes. Dr. DuPaul szerint „Minden gyereknek javára válik a következetesség, de az ADD-s gyerekeknek különösen szükségük van rá. Számukra ez nem luxus, hanem elengedhetetlen dolog.” A programtervezet megváltozása az utolsó pillanatban vagy a család megszokott tevékenységének megszakítása tragédiához vezethet egy olyan gyerekkel, aki úgy érzi, ideje nagy részében egyensúlyát veszti és csak fut a dolgai után. Jobb, ha kidolgozunk egy szokásos munkamenetet, terveket készítünk, és mindent megteszünk, hogy ragaszkodjunk is azokhoz.

Úgy rendezze be otthonát, hogy az szervezettségre és felelősségvállalásra ösztönözzön, és aztán úgy vezesse, mint egy laktanyát” – javasolja az ADD-s Shirley McCurdy, szervezési szakértő, és A padló nem reális lehetőség című könyv írója. „Gondolkodjon könnyű és könnyen elérhető holmikban, pl. tiszta tárolóládák a ruhákhoz, cipzáras táskák a házi feladatokhoz, és egy nagy színkódos családi naptár”.

Győződjön meg róla, hogy Ön és házastársa egyet értenek a szervezés és rend ügyében. „Azok a szülők, akik között ellentétek vannak ADD-s gyerekük motiválása és fegyelmezése terén, nagy problémát jelenthetnek” – állítja dr. Stephen Grcevich, M.D., az Ohio-i Chagrin Falls gyermekpszichiátere. „Az ADD-s gyermekek magatartásának befolyásolása kis valószínűséggel lesz sikeres, ha nem következetesen próbálkoznak vele.”

Ha a szülők egy frontba tömörülnek, gyermekeik pontosan tudják, mit várhatnak. Végső soron, minél megjósolhatóbb és következetesebb lesz gyermeke környezete, annál boldogabb lesz az egész család.

11. Legyen jó példakép.

A szülők a gyermekek legnagyobb hatású példaképei, így meg kell fontolniuk, hogyan viselkednek. Ha Ön nem tud uralkodni magán, hogy is várhatná el, hogy gyermeke képes legyen rá?

Ha kiabál, nagyon rossz példát mutat gyerekének azt illetően, hogyan kezelje érzéseit” – mondja dr. Brady. „A szülők hajlamosak azt gondolni, hogy minél hangosabban beszélnek, annál nagyobb hatást gyakorolnak a gyerekre, de ez nem így működik. A gyerek csak a dühöt hallja ki belőle. A helyzet gyorsan el tud fajulni.”

Normális dolog, hogy időnként dühös gyermekére. De nem helyes, ha folyton kiabál vele. Vélhetően el se tudná képzelni, hogy egy barátjával vagy munkatársával üvöltözzön vagy őket szidalmazza, tehát Ön is tudja uralni a dühét, ha kell.

Ha legközelebb a gyermek olyasvalamit csinál, amitől felmegy Önben a pumpa, hagyja el a helyiséget, vegyen egy nagy levegőt, vagy csináljon bármi mást, amitől megnyugszik. Ha önmegnyugtató technikákat használ, megtanítja gyermekét arra, milyen fontos, hogy uralma alatt tartsa érzéseit.

Ha elveszti higgadtságát, nyugodtan kérjen utána bocsánatot a gyermektől.

12. Kérjen segítséget másoktól.

Vannak olyan dolgok az életben, amiket egyszerűen nem lehet egyedül jól csinálni – ezek közé tartozik az ADD-s gyermekek felnevelése is. „Ha Clint Eastwood-osan közelítünk a dologhoz, pszichésen, érzelmileg és fizikailag is kimerülünk” – állítja dr. Brown-Gratchev. „Építsen maga köré egy aranyat érő támogatási rendszert. Így ha a saját „rendszere” túlterhelődik vagy leáll, ami elkerülhetetlenül megtörténik időnként, lesz valaki, aki újra összerakja.”

Kérje el gyermekorvosától egy ADD-ben jártas pszichológus vagy más mentálhigiéniés szakember elérhetőségét.

Sue Kordish a Massachusetts állambeli Tyngsboro-ból tudja, milyen nagy érték a megbízható támogató rendszer: „A férjemmel együtt évekig azon aggódtunk, hogy nincs olyan gyerekfelügyelő, aki megértené a fiúnk sajátos igényeit” – mondja. „Felfogadtunk egy tinédzsert, de rosszul sült el, és még szkeptikusabbak lettünk az ügyben. Mivel távol lakunk a rokonainktól, nagyon nehezen boldogultunk. Soha nem jártunk  szórakozni. Aztán találtunk egy gyerekfelügyelőt, aki sajátos igényű gyerekekkel dolgozik. Végre képesek vagyunk kilazulni és kettesben lehetünk, amire már régóta váratott magára.”

(Forrás: ADDitude Magazine)